Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fürdővárosban hagyta fogát a miskolci gárda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. november 18. 17:00
A fürdővárosban hagyta fogát a miskolci gárda
Gyulai Amazonok–Miskolci Vénusz 12-2 (8-0)

Az NB I.-es futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Miskolci Vénusz együttesét fogadta november 17-én. Molnár Zoltánné gárdája a teljesen azonos mutatóval rendelkező Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gárdával nézett szembe.

Az ötödik helyre léptek az NB I.-es amazonok

Fotó: Tóth László

Gyulai Amazonok: Palócz Mónika, Bálint Rebeka, Balogh Noémi, Fülöp Diána és Molnár Ágnes. Csere: Kurai Nikolett, Sovány Liza, Heidt Edina, Szerb Katalin és Erdélyi Angéla. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

Azonos mutatókkal rendelkező együttesek csaptak össze a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A két rivális a tavalyi szezonban mindig szoros mérkőzéseket produkált egymással, így ezúttal is parázs mérkőzésre volt kilátás.

A hazai gárda azonban ebben az esetben nem bízott semmit a véletlenre, hiszen már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést. Molnár Zoltánné együttese az ötödik percben kezdte meg a gólgyártást, amikor Heidt Edina vette be a miskolci kaput. (1–0)

A sorozat a 28. percig tartott, amikor Heidt Edina második találatával már 11–0 állt az eredményjelzőn. A gólszerzésben ezúttal Fülöp Diána vitte a prímet, aki öt góllal javította átlagát.

A vendégegyüttes, amely hétről hétre feltűnően fiatal csapattal áll ki ellenfelei ellen, próbálkozott ugyan támadásokat vezetni, de Palócz Mónikának nem akadt különösebben nagyobb dolga a mérkőzés során. A második játékrészben csak szépítésre futotta a vendégek erejéből, Galambvári Gréta és Molnár Enikő góljaival jelezték részvételüket az egyoldalú párharcban.

A Gyulai Amazonok csapata győzelmével fellépett a tabella ötödik helyére, ahonnan a bajnokság ezüstérmes helyén álló WSH Tolna-Mözs gárdájához utaznak majd az őszi szezon utolsó előtt fordulójában.

Gólszerzők: Fülöp Diána 5, Heidt Edina 2, Bálint Rebeka 2, Szerb Katalin, Balogh Noémi és Erdélyi Angéla.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén fogunk tudni győzni a Miskolc ellen. Ezen a napon szerencsére minden összejött nekünk, góljaink nagyon szép támadások után születtek. Örülünk a győzelemnek, nem titkolt célunk a felsőházba kerülés, ezért minden pontnak fontos szerepe van – nyilatkozta Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)