Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy félideig tartott ki a szegedi gőz, megvan a kilencedik diadal

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. november 11. 09:00
Egy félideig tartott ki a szegedi gőz, megvan a kilencedik diadal
Gyulasport NKft.–PC-TRADE Szeged KKSE U22 38-27 (18-15)

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság délkeleti csoportjának 11. fordulójában a Gyulasport NKft. felnőttegyüttese a PC TRADE Szeged KKSE U22 gárdáját fogadta november 10-én. Barna Károly együttesének egy magas színvonalon kézilabdázó, jól védekező és gyors játékot játszó szegedi csapattal kellett szembenéznie.

kilencedik győzelmét is begyűjtötte a Barna-csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulasport NKft.: Borsós, Bányainé Szabó R. 2, Domokos-Semjéni H. 5, Pap Zs. 7/2, Csapó-Kovács H. 6/1, Papné Lukoviczki B. 5, Szabó L. 7. Csere: Antal X., Varga M., Zsittyánné Csiffáry Cs. 5, Szappanos R. és Radnóti M. 1. Vezetőedző: Barna Károly.

A hazai gárda a bajnokság trónjáról fogadta ellenfelét, amely együttes a tabella kilencedik helyéről érkezett az összecsapásra. Barna Károly már előzetesen is óva intette a szurkolókat, hiszen jól tudta, hogy egy rendkívül agilis csapat érkezik lányai elé.

Az már rögtön a mérkőzés legelején látszott, hogy a mostani derbin a fiatalság és a tapasztalat feszül egymásnak. A villámléptű szegedi együttes szerezte a mérkőzés első gólját, ám a sok harcot megvívott gyulaiak hamar visszavették a karmesteri pálcát.

A négy, betegséggel küszködő játékossal harcba szálló hazai gárda kőkemény csatát vívott ellenfelével. A Csongrád megyei csapat az első félidő felénél szinte állva hagyta a bajnokjelöltet, köszönhetően annak, hogy a szegedi játékosok rendre leindították cammogó ellenfelüket. A 23. percben már utol is érte a listavezetőt fiatal gárda, amikor 14-14-es döntetlenre álltak a felek.

A második félidőben már érezhetően meggyengült a vendégek ereje, a villámgyors játékosok visszalassultak a fürdővárosiak iramához. Barna Károly tanítványai erre már megtalálták a legjobb védekezési variációkat, amelyek alkalmazásával a legtöbb vendégtámadás elhalt a „várvárosi” fal előtt.

A hazai gárda a játékrész felétől fokozatosan lépett el ellenfelétől, és kedvére lőhette góljait a Csongrád megyei kapuba. A végjáték sem hozott feltámadást, a néha botrányosan védekező szegediek már csak asszisztálni tudtak az erőnek erejével fellépő gyulaiak győzelméhez. Az 57. percben már 36-24-es fürdővárosi előnyt mutatott az eredményjelző, a találkozót végén pedig kialakult a könnyed tizenegy gólos hazai bravúr.

A Gyulasport NKft. csapata begyűjtötte kilencedik bajnoki sikerét, ám a következő körben a rangadók rangadója következik, ahol a Barna-tanítványok az eddig veretlen Hódmezővásárhelyi LKC legjobbjait fogadják.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)