Várkonyi János álomképeiből nyílt kiállítás a művelődési központban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Üdvözlő szavaiban Durkó Károly, a gyulai önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának elnöke kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy a művelődési központ galériájában gyulaiak és nem gyulaiak, megértett és meg nem értett alkotók találkozhassanak, majd kifejtette: Várkonyi János képein pont egy olyan világot láthatunk, amely felidézi nekünk azokat az időszakokat, amikor még beszélgettünk és találkoztunk egymással, amikor még tudtunk együtt örvendeni. Köszöntőjét egy budapesti galériatulajdonos szavaival zárta, aki azt mondta: ha egy kép megszólít, nem vagyunk egyedül. Mivel Várkonyi János képei megszólítanak bennünket, az oktatási és kulturális bizottság elnöke köszönetét fejezte ki a művésznek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyarmati Gabriella művészettörténész személyes emlékekből és tapasztalatokból kiindulva jutott el Várkonyi János központi témájához, amely szerinte maga a hangulat. Úgy vélte, a festőnek az atmoszféra megteremtése a legközvetlenebb önkifejezési eszköze. A szakember ezután a tablók által igazolt színhasználat időbeli változásairól, gazdagodásáról beszélt, és rámutatott: Várkonyi János műveinek egyik jellemzője az, hogy a megjelenített történet, esemény, ábrázolt embercsoport homogén háttér elé kerül. Arra reflektálva, hogy a groteszk benne van a nyelvezetében, Gyarmati Gabriella megjegyezte, néhány kivételtől eltekintve ezzel a festőnek nem az a célja, hogy döbbenetet okozzon, vagy hogy feltárja a sors igazságtalanságait, hanem csupán az alapállását fejezi ki általa.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A megyeszékhelyen élő művészről elhangzott, igen termékeny alkotó és példaértékű adományozó. Az utóbbi két évtizedben csaknem 110 munkáját ajánlotta fel támogatásra érdemes kezdeményezéseknek, intézményeknek. A békéscsabai evangélikus egyháznak több mint negyven festményt, Mezőberény város önkormányzatának pedig tizenöt munkát adott át.
Az est protokolláris részét a kiállító művész zárta le azzal, hogy megköszönte a meghívást és a tárlat létrejöttéhez nyújtott segítséget.
A Krúdy Gyula és Csontváry Kosztka Tivadar világlátását egyaránt eszünkbe juttató válogatás december 6-ig tekinthető meg díjtalanul.













































