Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Könnyűnek tűnt, túl nehéz lett

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. november 05. 15:30
Könnyűnek tűnt, túl nehéz lett
Gyulasport NKft.–Mezőtúri AFC-Syngenta 19-21 (9-11)

A női ifjúsági kézilabda-bajnokság délkeleti csoportjának 10. fordulójában a Gyulasport NKft. együttese a Mezőtúri AFC-Syngenta együttesét fogadta november 3-án. Riczu Antónia gárdájának a papírforma alapján nem lett volna szabad gondot okozni a soros rivális legyőzése.

Nem várt nehézségű derbin van túl a gyulai ifjúsági együttes

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulasport NKft.: Hudák D., Szappanos R. 5, Anderlik A. 1, Tóth M. 1, Csiszér L. 1, Szőke D. 5/1, Braun D. 1. Csere: Bere K.,  Ruszkó P, Szegedi Sz. 1/1, Sebestény J., Bere E. 4, Barta R. és Kertes S. Edző: Riczu Antónia.

A két együttes között előzetesen hatalmas különbség mutatkozott, hiszen a fürdővárosi csapat nyolc mérkőzéséből hatot behúzott, míg ellenfele csupán egyszer hagyta el győztesen a pályát. Ennek hatására tettük fel a kérdést, hogy könnyed ujjgyakorlatra számíthat-e a Riczu Antónia vezette gyulai együttes.

A könnyed ujjgyakorlatnak minősített mérkőzést a hazai egység nem a legjobb előjelekkel kezdte, hiszen a Riczu-gárdának Boruzs Barbara, Gyepes Rita és Szabó Leila játéka nélkül kellett szembenézni riválisával.

Az összecsapást nem a hazaiak kezdték jobban, hiszen a vendégek már az első percektől birtokolták a vezetést. A hiányzók nélkül is erős játékosállománnyal harcba szálló fürdővárosi együttes folyamatosan hátrányban volt ellenfelével szemben, csupán a 44. percben sikerült utolérnie riválisát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a gyulai csapat tagjainak meg volt az esélye a győzelemre, hiszen ha csak a büntetőket értékesítik, vagy belövik a ziccereiket, akár nyerhetek is volna.

A három húzóember nélkül harcoló vendéglátók nem tudtak kellő erőt felvonultatni, így háromgólos vereséget szenvedtek Jász-Nagykun-Szolnok megyei ellenfelüktől.

Gyulasport NKft. ifjúsági csapata a tabella második helyén áll. Riczu Antónia fiatal együttese a következő fordulóban a bajnokság középcsapatának számító PC Trade Szeged KKSE II. együtteséhez utazik.

– Két azonos képességű csapat volt a pályán. A védekezésünk jól összeállt, hiszen csak huszonegy gólt kaptunk. A helyzeteinket nem használtuk ki, hétmétereseket hibáztunk és nagyon sok ziccert hagytunk ki. Pontatlanok voltak a lövéseink, ennek köszönhetjük vereségünket – értékelt a gyulai edző.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)