Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felhőkre és esőre számíthatunk csütörtökön

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2018. október 24. 17:30
Felhőkre és esőre számíthatunk csütörtökön
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Északkelet felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, az összefüggő csapadékzóna délnyugat felé haladva kora estére elhagyja az országot.

Emellett felhőátvonulásokra lehet számítani, melyekből néhol futó zápor kialakulhat. Éjjel kezdetben túlnyomóan derült idő várható, majd éjfél után nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Csütörtökön jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, több helyen gyenge esővel, záporral. Fokozatosan mérséklődik az északnyugati szél, de egy-egy viharos széllökés egészen az esti órákig előfordulhat. Csütörtökön napközben főként az ország északi felén megerősödik a nyugati, délnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél enyhébb lehet a hajnal, míg az Északi-középhegység és a Tiszántúl fagyzugos helyein fagypont alá is hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön a Dunától keletre 9 és 14, a Dunántúlon 14 és 18 fok között várható.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)