A gyanúsított 2018. augusztus 30-án dél körüli időben Eleken, a Dózsa utcán megszólította az Eleki Közös Önkormányzati Hivatal egyik szociális ügyintézőjét és számon kérte rajta, hogy korábbi közérdekű munka büntetésének végrehajtása során hogyan viszonyult hozzá. A gyanúsított bántalmazással fenyegette meg a sértettet, illetve egy alkalommal a nyakánál fogva megragadta és meglökte, majd közölte vele, hogy amennyiben a közeljövőben végrehajtandó közérdekű munka büntetése során késni fog a kijelölt munkából, vagy onnan hamarabb távozik, az ügyintéző a munkában nem töltött időt is igazolja le valótlanul. A sértett szociális ügyintéző önkormányzati igazgatási szervnél közhatalmi feladatot ellátó, szolgálatot teljesítő személy, akinek tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik, ezért hivatalos személynek minősül.
Ezen felül a gyanúsított 2018. májusában egy eleki benzinkúton úgy megvert és megrúgott egy férfit, hogy az 8 napon túl gyógyuló felkarcsont-törést szenvedett el. 2018. júliusában pedig saját barátnőjét bántalmazta, több alkalommal ököllel és tenyérrel megütötte, akarata ellenére beültette az autójába és egy gyulai lakásba vitte.
A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt mert alappal feltételezhető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a tanúk megfélemlítésével vagy befolyásolásával a bizonyítást megnehezítené, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt.
A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását 1 hónapra elrendelte.

























