Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Díjazták a Nagy Olvasási Kihívás nyerteseit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2018. október 04. 11:00
Díjazták a Nagy Olvasási Kihívás nyerteseit
Idén kilenc gyermek és harminckét felnőtt teljesítette a feladatot

A korábbi évek sikerének köszönhetően idén sem maradhatott el a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Nagy Olvasási Kihívása. A feladat februárban indult, a cél pedig az volt, hogy a vállalkozók elolvassanak huszonöt könyvet, amelyeket kategóriákra bontottak a könyvtár dolgozói. A kihívás díjátadóját – amelyet idén kilenc gyermek és harminckét felnőtt olvasó teljesített – október 3-án tartották a bibliotékában.

a díjakat kónya istván és dézsi jános adták át

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az eseményen elsőként Dézsi János, a bibliotéka igazgatója, majd Kónya István alpolgármester, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a résztvevőke, aki elmondta, hogy ez kihívás mindenkinek az önmagával való versengést jelenti, hogy teljesíteni tudja-e a könyvlistát a megadott időn belül és tudja-e értelmezni a műveket, az olvasottakat pedig hasznosítani.

Kiemelte, hogy mindig nagy örömmel támogatja az ilyen rendezvényeket, hiszen a felnőttek egyik küldetése, hogy az utánuk következő generációknak átadják az anyanyelv használatát és a magyar kultúrát. Hozzátette: reméli, hogy évről évre több és több kisgyermekkel fognak találkozni a kihívás díjátadóin.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az elismeréseket Dézsi János és Kónya István adták át a kihívás teljesítőinek. A gyermekek közül Balogh Mátyás, Elekes Gréta, Gurzó Hanna, Marksteiner Míra, Molnár Eszter, Orosz Ákos, Orosz Bertalan, Serfőző Anna és Wallner Tamás János teljesítették a Nagy Olvasási Kihívást. A felnőttek kategóriájában Arató Henrietta, Arató Ildikó, Balog Béla Lászlóné, Balog Bernadett, Borgulya Edit, Brandt Szilveszterné, Budai Andrea, Czirják János Tivadar, dr. Dósa Gáborné, Dudaszeg Éva, Fábián Ferencné, dr. Fürtön Sarolta, Hartmann Sándorné, Hrabovszkiné Jenei Anikó, Illés Jánosné, dr. Illyés József Gyuláné, Kati Emese, Kóráné Maróti Katalin, Lobó János, Mihály Andrea, dr. Nagy Emőke, dr. Oroszné Honfi Valéria, Öcsödi László, Petre Magdolna, Ravasz Zita, Reisz Ádámné, Skultéti Ibolya, Szabó Imréné, Szántó Ildikó, Száva Józsefné, Szeidlerné Doba Mária és Szilágyi Erzsébet vehetett át díjat.

Azt este programja nem ért véget: a díjátadó után Matula Gy. Oszkár természetíró mutatta be A folyók hátán érkezik a fény című könyvét Szabó Tibor Benjáminnal, az Athenaeum kiadó igazgatójának társaságában.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM