Szeptember 19-én Novák Nóra és Ábrahám Rita Közel-keleti karma című közös kötetét mutatja be a városi könyvtárban
Fotó: Gyulai Hírlap
Almásy-kastély kávézója
A Halmos Béla építész, Széchenyi-díjas népzenekutató ifjúkori grafikáiból nyílt kiállítás szeptember 16-ig tekinthető meg az Almásy-kastély kávézójában.
Mogyoróssy János Városi Könyvtár
Szeptember 19-én, szerdán 18 órától Novák Nóra és Ábrahám Rita Közel-keleti karma című közös kötetét mutatja be a városi könyvtár Simonyi-olvasótermében. A könyvbemutató házigazdája Fodor György lesz.
Vigadó
A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. harmadik éve működő tehetségkutató és -gondozó projektje, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia második alkalommal rendez szabadegyetemet szeptember 27–30. között a Vigadóban. A programsorozat fókuszában a kortárs magyar kultúra áll, azon belül az irodalom és a színház kapcsolata. A hallgatók és az érdeklődő nagyközönség workshopokon, előadásokon találkozhat a színházi élet kiemelkedő képviselőivel, esténként pedig zenés irodalmi eseményeken, koncerteken vehet részt.
Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti galériája
A debreceni ajtók című tárlat október 3-ig látogatható.
Kulturális örökség napjai
Szeptember 15–16. között a Kulturális Örökség Napjaihoz kötődően megnyitják a látogatók előtt az Almásy-kastély időszaki tárlatát, azaz a 150 éves Erkel Ferenc Múzeumot bemutató kiállítást, a kastély Török tornyát, az Erkel Ferenc Emlékház tantermét, a Szent Miklós parkban található egykori alispáni lakot, a Petőfi téri református templomot és a Béke sugárúti evangélikus templomot. Utóbbi 10 és 16 óra között, előbbiek 10 és 18 óra között lesznek látogathatók. Az érdeklődők az eddig nem vagy csupán kevéssé ismert különlegességekkel ismerkedhetnek meg.
Czene-tanya
Szeptember 15-én nyolcadik alkalommal rendeznek Zenei Baráti Találkozót a Czene-tanyán. A 14 órakor kezdődő eseményen beszédet mond Neszlényi Lászlóné Pfeiffer Judith zongoraművész, zeneszerző. A júniusban elhunyt Czene Ferencről Kepenyes Pál, a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatóhelyettese emlékezik meg. A rendezvényen a Vántus István-szakgimnázium és a békéscsabai művészeti szakgimnázium tanárai és hallgatói lépnek fel. A jelenlévők Bach, Kurtág, Haydn, Beethoven, Chopin, Kreisler és Dvořák műveit hallhatják. A koncert után díjakat adnak át. Az esemény előtt, 10 órától koszorúzást tartanak Pfeiffer Ede Sándor hegedűművész, zenepedagógus, karnagy emléktáblájánál, a Megyeház utca és a Munkácsy utca sarkán. A helyszínen beszédet mond Neszlényi Lászlóné Pfeiffer Judith és dr. Perjési Klára, Gyula volt polgármestere.