Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tájfutókkal népesül be a fürdőváros

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. augusztus 30. 15:45
Tájfutókkal népesül be a fürdőváros
Első alkalommal rendezik meg a Várfürdő Kupa Tájékozódási Futóversenyt szeptember 1–2. között

Várfürdő Kupa néven rendeznek tájékozódási futóversenyt a szeptember 1–2. között Gyulán. A különleges sporteseményről Kónya István alpolgármester és Paskuj Mátyás, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club tájékozódási futó szakosztályának vezetője tartott sajtótájékoztatót a Gyulai Várfürdő téli bejáratánál.

Paskuj Mátyás és Kónya István

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Amint azt Kónya István elmondta, Gyula városa több évtizede meghatározó eleme a magyar turizmusnak, amely nem csak a természetes és épített értékeknek köszönhető, hanem annak is hogy, vannak olyan turisztikailag is kiemelkedő sportesemények, amelyek évről évre visszatérnek a településre.

– A tavalyi évben egy nagyszabású országos bajnokságnak adhattunk helyet, az idei évben pedig az első alkalommal életre hívott Várfürdő Kupát rendezhetjük meg partnereinkkel. A Maccabi Vívó és Atlétikai Club tájékozódási futó szakosztályában kiváló partnerre talált a város, ezért szeretnénk, ha ez a gyümölcsöző kapcsolat minél több versenyben megmutatkozna.

Paskuj Mátyás a verseny részleteit ismertette a sajtó képviselőinek: kiderült, hogy a huszonegy kategória mezőnye három futam alatt dönti majd el a torna végeredményét. A női, férfi és nyílt kategória indulói két rövidtávú és egy középtávú futamon harcol majd egymás és a térkép ellen.

– Szeretettel várunk minden érdeklődőt, hogy minél többen ismerjék meg ezt a gyönyörű sportot. A versenyre szívesen várjuk a gyulai indulókat is, hiszen a tájékozódási futóversenyek nem csak futásból állnak, hanem térképismeretből is, azaz nagyon jól kell a versenyzőknek tájékozódniuk.

Az I. Várfürdő Kupa mezőnye három helyszínen próbálja megtalálni az ellenőrző pontokat, hiszen a megmérettetés a Gyulai Várfürdőben, a történelmi belvárosban és Törökzugban folyik majd. A verseny kezdetekor a futók kapnak egy térképet, amelyen be vannak jelölve azok a pontok, amelyeket mindenképpen érinteniük kell, de a legrövidebb és legalkalmasabb útvonalat maguktól kell megtalálniuk. Egy-egy helyszínen több pont is ki lehet helyezve, de nem kell mindegyiket megérinteni a versenyzőknek, így a gyorsaságon és a tájékozódáson túl, az összpontosítás és a figyelem is fontos tényező lesz.

Az kupa első napján a Gyulai Várfürdő és a történelmi belváros területén folyik a küzdelem, vasárnap pedig Törökzugot is érinti a kihívás. A kupa versenyközpontja a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban lesz felállítva. A futóversenyről bővebben a tajfutas.hu weboldalon lehet tájékozódni.

– A városvezetés mindig is támogatta azokat a sporteseményeket, amelyek a sport népszerűsítését tűzték ki célul és segítenek bemutatni a város nevezetességeit – emelte ki Kónya István.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)