Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 20 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. augusztus 28. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 20 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén augusztus 27-én 0 órától augusztus 27-én 24 óráig a rendőrök 36 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 14 súlyos és 20 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 152 személyt fogott el, közülük 37 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 101 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 181 személyt állítottak elő, köztük 76 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 92 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 8 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, valamint 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.  

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)