Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 19 súlyos és 43 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. augusztus 10. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 19 súlyos és 43 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 62 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyekből 19 súlyos és 43 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 150 személyt fogott el, közülük 47 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 66 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 219 személyt állítottak elő, köztük 95 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 118 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 19 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, valamint 3 főt akadályoztak meg az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)