Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több százezer forintot emeltek le a számlájáról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. július 30. 16:25
Több százezer forintot emeltek le a számlájáról
Telefonos csalókra figyelmeztet a rendőrség

Telefonos csalás áldozata lett egy békési nő, akitől adategyeztetés ürügyén csaltak ki több százezer forintot – írt a Police.hu.

A nőt néhány nappal ezelőtt, az esti órákban hívta fel egy ismeretlen férfi, aki az egyik szolgáltató munkatársának adta ki magát. A hívó azt mondta, adategyeztetésre van szükség a nő meglévő előfizetésével kapcsolatban, ezért megkérdezte a nevét és címét, majd a bankkártyája számát és a háromjegyű biztonsági kódját. Miután a sértett megadta a kért adatokat, a férfi megköszönte a segítséget, majd letette a telefont.

A nőnek utólag gyanússá vált a beszélgetés, emiatt értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök azt kérték, tiltassa le a bankkártyáját. A nő felhívta a bank ügyfélszolgálatát, ahol az ügyintéző arról tájékoztatta, hogy az elmúlt fél órában hat sikeres átutalás történt a számlájáról, több százezer forint értékben. 

A történtek kapcsán a rendőrség azt kéri, senki ne adja meg ismeretlen telefonálónak a személyes vagy a banki adatait. Akitől ilyet kérnek, hívja fel a szolgáltató cég információs vonalát, és kérdezze meg, hogy valóban tőlük érkezett-e a hívás – tanácsolják.

Aki gyanús hívást fogad, vagy csalás áldozatává válik, a lehető legrövidebb időn belül értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón – teszik hozzá.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)