Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Brassóban nyert aranyérmet a gyulai táncos

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. július 27. 10:05
Brassóban nyert aranyérmet a gyulai táncos
Sándor Dorkának kétéves kora óta élete a mozgás

Sándor Dorka

Fotó: Pénzes Sándor 

A 16 éves gyulai Sándor Dorka hiphop- és modern kortárs táncokat tanul. Azt mondja: 14 éve része a zenés mozgás az életének. Néhány hete Brassóban, a IX. Látványtánc-Európa-bajnokságon nyert aranyérmet szóló kategóriában.

Gerebicz Adrienn, a szegedi tánctanárom koreografálta a számot, de természetesen minden mozdulat közös megegyezés alapján kerül be a végleges előadásba. Legalább egyperces műsort kellett adnom a megadott elemekkel – mondta a gyulai fiatal. Hozzátette, hogy a verseny országos bajnokságának megnyerése után jutott el az Eb-re, ahol első lett. 

A gyulai középiskolás azt mondja: a tánc az élete, és később is ezzel szeretne foglalkozni. 

– Most is tánctáborba megyek. Jó lenne később a táncművészetire járni, és koreográfusként, színházi táncosként dolgozni – tette hozzá a fiatal tehetség, aki legutóbbi versenyére három hónapon át készült. 

 

 

Fotó: Pénzes Sándor 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)