Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 18 súlyos és 24 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. június 24. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 18 súlyos és 24 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén június 23-án 0 órától 2018. június 23-án 24 óráig a rendőrök 41 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 16 súlyos és 24 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 153 személyt fogott el, közülük 30 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 104 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 163 személyt állítottak elő, köztük 69 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 122 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 2 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 1 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. 

Egy személy ellen közokirat-hamisítás miatt, 3 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)