Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is a múzeumokban éjszakázhatnak a kultúra szerelmesei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2018. június 22. 09:00
Idén is a múzeumokban éjszakázhatnak a kultúra szerelmesei
Cikkünkben megtalálhatod, hogy az egyes helyszíneken mikor kezdődnek a programok

Gyula kiállítóhelyei mindig tele vannak élettel, de június 23-án a záróra sem lesz akadály, ugyanis a hétvégén tartják a 2018-as Múzeumok Éjszakáját. Az éjszaka folyamán a város összes kiállítóhelye megnyitja kapuit a vendégek előtt, a tárlatvezetések és állandó kiállítások mellett pedig különleges programokkal is várják a kultúra szerelmeseit. Cikkünkben összegyűjtöttük az intézmények programjait, hogy könnyebb legyen az éjszakázás.

képünk a tavalyi múzeumok éjszakáján készült

Fotó: Bencsik Ádám

Erkel Ferenc Emlékház

19:00 Erkel Ferenc zenei hagyatéka – tárlatvezetés

19:30 Erkel művek Erkel szülőházában – az Erkel Ferenc Vegyeskar Kamarakórusa énekel

21:00 Erkel Ferenc zenei hagyatéka – tárlatvezetés

22:00 Erkel Ferenc zenei hagyatéka – tárlatvezetés

 

Kiegészítő program:

19:30–21:30 A Németvárosi Olvasókör süteménykóstolója levendulaszörppel a Cselekvő közösségek mintaprojekt keretében.

 

Ladics-ház

19:30, 20:30, 21:30 Család és hagyaték – élő panoptikum a kiállítótérben

 

Gyulai kolbászmúzeum

18:00–23:00 Tárlatvezetések, ahol a vendégek korabeli eszközöket próbálhatnak ki, valamint ügyességi játékokon vehetnek részt, amelyek után a legügyesebbeket díjazzák is.

 

Gyulavári kastély 

11:00–12:00 Jelmezes tárlatvezetés

14:30–15:00 A kastély bemutatása

15:00–16:00 Alakor biosör kóstoló (18 éven felülieknek!)

16:00–17:00 Beöltözés korhű ruhákba, majd fényképek készítése a kastély szalonjában

 

Kiegészítő programok:

óriásbuborék-fújás, papírsárkány-készítés, akvarellfestés, virágfestés, puzzle.

 

Tájvízház

Képek és értékek fotókiállítás – Középpontban az erdélyi magyar népi kultúra mára már letűnőfélben lévő helyi értékei

Muzsikáló festmények a vetítőteremben

20:00 Életcseppek, sorsfolyók – A Calliope Diákszínpad előadása a Tájvízház udvarán

 

Programok a vízügyi székházban: 

A Bodoky Károly Baráti Kör bemutatja: Az elmúlt 60 év vízügyi vezetői 

A vízgazdálkodás időszalagja – Kiállítás az ókortól a 20. század közepéig

 

MNL Békés Megyei Levéltára

20:00–20:30, 21:00–21:30, 22:00–22:30 Tárlatvezetés – Reformáció 500+1

20:00 Lúdtollal való írás, kézműves-foglalkozás

20:30 A családfakutatás hasznos fogásai

21:30 Bepillantás a kulisszák mögé – Honnan kerülnek az iratok a kutatóterembe?

 

Kohán Képtár

20:00–22:00 Performance a 3T csoport közreműködésével – Novák Attila, Szuhaj György és Kukár István – NSzK

22:00 Új merítés – A Kohán-képek a raktárból című kiállítás megnyitója, majd rendhagyó tárlatvezetés Gyarmati Gabriellával, a kiállítás kurátorával, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténészével

 

Gyulai vár

19:00 Ágyúlövéssel kezdetét veszi a Múzeumok Éjszakája Gyulán; solymászbemutató

20:00 Középkori fegyverbemutatót tart a Kerecsényi László Íjász és Szabadidő Sportegyesület

20:30 Középkori büntetések – Tematikus előadás 18 éven felülieknek

21:00 Az Ókörös Trió muzsikál

21:30 Ha az erényöv beszélni tudna... – Tematikus előadás 18 éven felülieknek

22:00 Az Ókörös Trió muzsikál

22:30 Középkori fegyverbemutatót tart a Kerecsényi László Íjász és Szabadidő Sportegyesület

23:00 Ha az erényöv beszélni tudna... – Tematikus előadás 18 éven felülieknek

 

Kiegészítő programok:

A Szigeterőd alapjai – A Kézen fog a történelem című film vetítése a várfalra.

Török kori tábori életkép a várárokban a Kerecsényi László Íjász és Szabadidő Sportegyesület közreműködésével

 

 

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

19:00 Társastáncbemutató a GM Tánciskola közreműködésével

19:30 Társastánc-bemutató a Békéscsabai GM Tánciskola közreműködésével

19:45 Elfeledett történetek nyomában – Tematikus előadás

20:00 Pincetárlat – Török kori holtestek nyomában

20:00 A tortadíszítés fortélyai – Doktor Zoltán mestercukrásznak, a Békés Megyei Culinary Team tagjának a bemutatója

20:30 Pirulni szabad (a grófi háló titkai) – tematikus előadás 18 éven felülieknek

21:00 Pincetárlat – török kori holttestek nyomában

21:00 A gyulai PowerBeat ütőegyüttes koncertje

21:30 Elfeledett történetek nyomában – Tematikus előadás

22:00 Pincetárlat – Török kori holtestek nyomában

22:00 A Békés megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület fegyver- és viseletbemutatója az 1848–49-es szabadságharc idejéből

22:00 Társastánc-bemutató a Békéscsabai GM Tánciskola közreműködésével

22:30 Pirulni szabad (a grófi háló titkai) – Tematikus előadás 18 éven felülieknek

23:00 Pincetárlat – Török kori holtestek nyomában

23:00 Társastánc-bemutató a Békéscsabai GM Tánciskola közreműködésével

 

Kiegészítő programok:

20:00 Kosztümös élményfotózás; archív fotókiállítás a kastélyparkban

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)