Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Varga Ferencet köszöntötték 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. június 18. 14:45
Varga Ferencet köszöntötték 90. születésnapján
Feri bácsi szerint akkor érhetünk meg szép kort, ha munkával és fizikai aktivitással töltjük idős napjainkat

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Még ma is futok a lányok után, csak mire utolérem őket, elfelejtem, hogy miért futottam – mondta nevetve Varga Ferenc, akinek kilencvenedik születésnapján kívántak minden jót és hosszú életet június 18-án Ecsedi utcai otthonában.

Az ünnepeltet Mittag Mónika, Görgényi Ernő és Becsyné Szabó Márta köszöntötte. A látogatók virágot, tortát és emléklapot vittek Feri bácsinak. 

– Apám 86 évig élt, de megvolt minden foga! – jelentette ki az ünnepelt. Amikor megkérdeztük, hogy lehetséges ez, akkor a mindig vidám Feri bácsi közölte: egyszerűen, nem ment fogorvoshoz, így nem húzták ki neki. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A születésnaposról megtudtuk, 1928. június 19-én született Kétegyházán. Egy öccse van, aki 86 éves, ám testvéréről távol, Csongrád megyében él. Feri bácsi úgy emlékszik, hogy gyermekkora nem volt könnyű, szinte végig munkával töltötte legifjabb éveit. Iskolai tanulmányait Gyulaváriban és Kétegyházán végezte, majd később a gyulai Harisnyagyárban volt karbantartó-asztalos 37 évig, innen ment nyugdíjba.

1948-ban nősült meg, egy fia és egy lánya van, általuk öt unokával és négy dédunokával büszkélkedhet a gyulai szépkorú. 

Feri bácsi nagyon aktív nyugdíjas, szabadidejében szívesen kirándul, több környező országban is járt már. Szeret keresztrejtvényt fejteni, zenét hallgatni. Asztalosműhelyében intarziás képeket készít, és a belvárosi nyugdíjas klub lelkes tagja. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A hosszú élet titkát sem felejtettük el megkérdezni az ünnepelttől, aki elmondta: szerinte akkor érhetünk meg szép kort, ha munkával és fizikai aktivitással töltjük idős napjainkat. 

A gyertya elfújásakor Feri bácsi ezt kívánta: Öt év múlva is találkozzunk! Hozzátette: ő bizony úgy döntött, hogy „megvárja” a látogatókat. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)