Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 32 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. június 17. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 32 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Június 16-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 35 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből, 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember életét vesztette, további 12 baleset súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 170 személyt fogott el, közülük 27 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 120 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 172 személyt állítottak elő, köztük 78 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 158 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 6 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 1 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 1 fő ellen közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)