Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A jövő tantermeit mutatták be a düreres diákoknak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. június 11. 15:10
A jövő tantermeit mutatták be a düreres diákoknak
A Mobil Digitális Iskolában tableten tanulnak a diákok, és egy tévé helyettesíti a táblát

A MOBIDIK, azaz a Mobil Digitális Iskola a 21. század tantermének berendezett speciális irodakonténer, amely hétről hétre újabb iskolákba jut el, és teszi megélhetővé a jövő oktatását. A speciális tantermet június 11-én a Dürer Albert általános iskola diákjai járhattak be.

a gyerekek kipróbálhatták a jövő taneszközeit

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A különleges tanteremnek minden része a jövő oktatását mutatja be: a padok és a székek úgy lettek kialakítva, hogy az óra jellegétől függően könnyen áthelyezhetők legyenek csoportmunkához. A „jövőből érkezett” terem klimatizált, és közepén egy hatalmas, érintőképernyős televízió áll, amely klasszikus táblaként írható és törölhető.

A szervezők azt mondják: nem kizárólag az informatika fejlődésének bemutatása a céljuk, hanem szeretnék megmutatni, hogy a különböző tantárgyak miként oktathatók, tehetők izgalmasabbá a 21. század eszközeivel.  

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

– A konténerünkkel oda megyünk, ahová meghívnak minket. Ma az ötödikeseknek mutattuk be a legjobb applikációkat, például egy emberi testet, amely így sokkal könnyebben tanulmányozható. Háromdimenziós nyomtatónk is van, később ez is hasznos része lehet az oktatásnak, többek között a térlátás fejlesztésében nyújthat hatékony segítséget – mondta el lapunknak a helyszínen Vanya-Lukács Imola, a projekt koordinátora. Hozzátette: hasonló eszközök már vannak néhány iskolában, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben ilyen eszközökkel tanulhassanak a gyerekek. 

Néhány, felsős tanuló is elmondta a véleményét az iskolaudvaron berendezett osztályteremről. – Nekem az űrjárás volt a kedvencem. Választhattunk egy járművet, így tanulmányozhattuk a bolygókat. Az emberi test sem rossz, most épp a szívet nézzük a tabletjeinken – árulta el Gyepes Csenge.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)