Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is megünneplik a szecesszió világnapját Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2018. június 01. 15:45
Idén is megünneplik a szecesszió világnapját Gyulán
Kvízjátékkal és filmvetítéssel is készülnek a szervezők június 8-ra

Gyulán is megünneplik szecesszió világnapját június 8-án, pénteken 16 órától a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban – tudtuk meg Bagyinszki Zoltántól, a program szervezőjétől. Az rendezvényen többek között bemutatják a város szecessziós épületeiről készült térképet, de egyéb érdekességgel is készülnek az érdeklődőknek.

Az egykori 1-es iskola épülete

Fotó: Bagyinszki Zoltán 

Az Alföld városainak – legalább ötven településnek – szecessziós építészetét fotózta az elmúlt tizenöt évben Bagyinszki Zoltán. Mint mondta, tudott róla, hogy Gyulán is van néhány épület, amely országosan is jelentős ebből a szempontból – többek között a Komló Hotel vagy a volt 1. Számú Általános Iskola épülete –, de az elmúlt fél évben további harmincöt olyan épületet talált a városban, amely szecessziós stílusban készült.

Kiemelte, hogy Gyulán mintegy öt-hat éve tartanak programokat az világnap kapcsán, de idén egy igazán jelentős újdonsággal készülnek a szervezők. Mi is beszámoltunk róla, hogy egy virtuális térkép készül a fürdőváros szecessziós építészeti alkotásairól, amelyet június 8-án mutatnak be a városi könyvtárban.

A rendezvényt Kónya István alpolgármester nyitja meg, a térképről pedig Bálint Imre, a Szecessziós Magazin szerkesztője fog előadást tartani. Közreműködik Fodor György és a program szervezője, Bagyinszki Zoltán is. A délután folyamán bemutatják a közönségnek Gyula ismert és kevésbé ismert szecessziós épületeit, és kvízjátékkal is készülnek a résztvevőknek, valamint egy készülő ismeretterjesztő filmet is levetítenek.

 

A Béke sugárúti Weisz-villa ablaka

Fotó: Bagyinszki Zoltán 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)