Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jótékonysági estet rendezett a fogyatékkal élő fiatalokért a Kádas György Alapítvány

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. május 27. 11:00
Jótékonysági estet rendezett a fogyatékkal élő fiatalokért a Kádas György Alapítvány
Húsz éve nyílt meg a civil szervezet gyulai lakóotthona

A jubileum jegyében rendezte meg május 26-i jótékonysági bálját a Kádas György Alapítvány a Park Hotel éttermében. Az est bevételét a civil szervezet gyulai lakóotthonában élő fiatal felnőttek támogatására fordítják.

az otthon lakói egy zenés összeállítással örvendeztették meg a megjelenteket

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Borbély Márta főszervező, a Kádas György Alapítvány lakóotthonának vezetője lapunknak elmondta, általában kétévente rendeznek jótékonysági estet, hogy a felajánlásokból befolyt összeget a fogyatékkal élő fiatalok javítására fordítsák. Az idei bál mottója az idő, hisz egy kerek évfordulóhoz kötötték, fővédnökségére pedig Görgényi Ernő polgármestert kérték fel, aki nagy örömmel adott pozitív választ megkeresésükre.

Kádas György gyógypedagógiai intézménye 96 évvel ezelőtt, 1922. február 26-án nyílt meg Gyulán, a jubileum apropóját viszont az adta, tudtuk meg a főszervezőtől, hogy húsz éve hozták létre a Pánczél Imre Gyógypedagógiai Intézet Kádas György Alapítványának gyulai lakóotthonát, ahol az oktatási intézményből kikerülő fiatal felnőttek tölthetik el családias hangulatban és szeretetben mindennapjaikat. Borbély Márta aláhúzta: az idő igazolta az alapító nemes szándékait.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szombat esti összejövetelt Gyula város polgármestere nyitotta meg. Az elöljáró megköszönte a felkérést, és megjegyezte, megtisztelőnek érzi, hogy fővédnöke lehet az eseménynek, hisz az alapítvány munkáját személyesen is rendkívül nagyra becsüli.

Görgényi Ernő kiemelte: kultúra alatt általában azt értjük, amikor a művészetekkel foglalkozunk, de valójában ennél sokkal többet jelent. Főként azt, hogyan viszonyulunk egymáshoz, miként segítünk azokon, akiknek erre szükségük van. A városvezető így fogalmazott: a támogatás sokszor pénzben is kifejezhető, ám ez egy lélektelen viszonyrendszert eredményez, még akkor is, ha jó szívvel adjuk. Segíteni másképpen is lehet.

– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy együtt lehetek azokkal, akik a pénznél sokkal többet adnak, a szívüket és a lelküket ajánlják fel – hangsúlyozta Görgényi Ernő polgármester, és hozzáfűzte: a fiatalok kaptak egy házat, ám ahhoz, hogy ez az otthonuk legyen, azoknak a szakembereknek a munkája szükséges, akik nap mint nap velük vannak, és valódi, kedves otthont teremtenek számukra.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A városvezető befejezésül megköszönte mindazok áldozatos tevékenységét, akik gondoskodnak arról, hogy a lakóotthon fiataljai otthonra leljenek a házukban.

Cservenák Kamilla táncbemutatója után Borbély Márta köszönte meg azt a segítséget, amit ők kapnak Gyula város polgármesterétől és hivatalától. Rámutatott: olyan fontos időben is érkezett hozzájuk támogatás, amikor nagyon nehéz helyzetben voltak. A lakóotthon vezetője az elmúlt húsz évre is visszatekintett, és felidézte azokat a pillanatokat, amikor az idei jótékonysági esten fellépő fiatalok még gyermekként léptek be az intézménybe. Mint mondta, hálával emlékeznek egykori igazgatójukra, aki számos nehézég ellenére valósította meg azt az álmot, ami a lakóotthonban vált valósággá.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Borbély Mára kiemelte, azt a harcot, amit nekik szakmai téren kellett lefolytatniuk, az intézmény és az otthon lakói a saját személyiségükben vívták meg, mivel gyermekből felnőtté válni nem egyszerű. Az alapítványi tisztségviselő ezért köszönetet mondott mindazoknak, az önkéntes és a nyugdíjas kollégáiknak is, akikben partnereik ebben a nemes küzdelemben.

Az esten, amit Szabó Éva, az Esély Pedagógiai Központ intézményvezetője, Balázs Gáborné, a Kádas György Alapítvány elnöke és Örkényi-Nyist Kornélia, az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre tagintézményének vezetője is megtisztelt jelenlétével, az otthon fiatal felnőtt lakói egy rövid zenés összeállítással örvendeztették meg a megjelenteket.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)