Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Zsinórban négy győzelemmel az élen az U19-es Gyulai Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 25. 17:30
Zsinórban négy győzelemmel az élen az U19-es Gyulai Amazonok
A lányok három fordulóval a vége előtt a nyakukban érezhetik a bajnoki aranyérmet

A Gyulai Amazonok U19-es kiírásban szereplő együttese négy sikeres fordulót hagyott maga mögött. A veretlenül menetelő fürdővárosi gárda már csak három párharcnyira van a bajnoki aranyéremtől.

Magabiztosan menetelnek az U19-es amazonok

Fotó: Gyulai Amazonok

Molnár Zoltánné tanítványai az elmúlt négy hétben a Kazincbarcikai SC-t, a Ceglédi VSE együttesét, a Nyírség NSC gárdáját és a Mezőkövesdi Zsóry legjobbjait is két vállra fektették. A győzelmek mellett nem elhanyagolható fegyvertény a bajnokságban megszerzett gólok száma sem, hiszen tizenhét mérkőzés alatt a 120 rúgott találat mellett mindössze 13 alkalommal zörgött meg Német Viktória hálója. Ennek megfelelően a góllövőlista élén is „várvárosi” játékos szerepel, hiszen Bálint Rebeka 39 góllal ül a trónon. A legjobb tíz mesterlövész között három gyulai spíler is szerepel, hiszen a 4. helyen Sovány Liza 17 góllal szerepel, Kajári Gabriella 16 találattal az 5. helyen áll, míg Csalánosi Anada 13 találatával a 10. pozícióba lőtte be magát.

Az utolsó három párharcra forduló fürdővárosi együttes imponáló magabiztossággal gázol át ellenfelein, így lassan már a nyakában érezheti a csillogó medált.

– Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen az elmúlt időszakban kialakult dolgok miatt szűkös kerettel vágtunk neki a tavaszi szezonnak. Ettől függetlenül minden mérkőzésen a maximálisat nyújtotta mindenki. A keret tagjai szívüket, lelküket kiteszik hétről hétre. Balogh Noémi sérülése ellenére gőzerővel dolgozik azon, hogy pályára tudjon lépni még ebben az évben. A Mezőkövesd otthonában vesztett helyzetből is sikerült felállnunk, ez is mutatja, hogy igazi amazon szívvel rendelkezik a csapat. Három mérkőzés van hátra, szeretnénk megtartani veretlenségünket, ezen fogunk most dolgozni – értékelt Molnár Zoltánné.

Eredmények: Gyulai Amazonok– Kazincbarcikai SC 13-1, Gyulai Amazonok–Ceglédi VSE 10-1, Nyírség NSC–Gyulai Amazonok 0-3 és Mezőkövesdi Zsóry–Gyulai Amazonok 1-2.

Gyulai Amazonok: Németh Viktória, Kurai Nikolett, Gera Dóra, Bálint Rebeka, Csanálosi Anada, Paál Dalma, Bartha Boglárka, Lehóczki Noémi, Szerb Katalin, Balogh Noémi, Kajári Gabriella és Sovány Liza. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)