Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 16 súlyos és 46 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. május 13. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 16 súlyos és 46 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Május 12-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 64 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 16 súlyos és 46 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 178 személyt fogott el, közülük 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 120 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 224 személyt állítottak elő, köztük 112 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 147 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 22 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 8 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)