Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 16 súlyos és 38 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. május 12. 08:05
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 16 súlyos és 38 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök május 11-én 56 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 16 súlyos és 38 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 171 személyt fogott el, közülük 43 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 98 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 210 személyt állítottak elő, köztük 111 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 131 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 15 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 3 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon. Magyarország területén 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)