Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több száz lövés egy helyszínen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 08. 11:30
Több száz lövés egy helyszínen
Maratoni íjászversenyenyt rendezett a Kerecsényi László Íjász Egyesület

Első alkalommal rendezett 143 lövéses íjász kihívást a Kerecsényi László Íjász Egyesület május 6-án. A Termál Kemping területén zajlott vesszőrepítés résztvevői változatos pályán célozhattak.

Különleges rendezvényt szervezett a Kerecsényi László Íjász egyesület

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt Lovász Tamás egyesületi elnöktől megtudtuk, a fürdővárosi verseny két részből állt, egy huszonegy célos, történelmi szakágnak megfelelő pályából és egy nyolcvanlövéses FITA-pályából. A kihívás célja az volt, hogy megfelelő felkészülési lehetőséget biztosítson az íjászat szerelmeseinek.

A kiváló hangulatú versengésben a történelmi íjak, a vadászíjak és a barebow-íjak viselői csaptak majd össze, akik négy korosztályban hajtottak az értékes díjakért.

A különleges íjászcsatára az ország különböző területeiről érkeztek versenyzők, a verseny nemzetköziségét a román résztvevők indulása biztosította.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Eredmények:

Barebow gyermek: 1. Resetár Zsombor. Történelmi íj gyermek: 1. Resetár Hanna és 2. Popa Anna. 1. Tani Mátyás Attila, 2. Szabó Marcell és 3. Hegedűs István. Történelmi íj mini: 1. ifj. Kondacs Tamás. 1. Dúró-Gergely Nimród. Vadász íj gyermek: 1. Szabó BrigittaTörténelmi íj ifjúsági: 1. Kocsis Anna. 1. Makai Péter és 2. Nagy ÁdámBarebow felnőtt: 1. Seres Géza, 2. Pálfi Mátyás és 3. Szabó László. Történelmi íj felnőtt: 1. Lévárdi Melinda, 2. Kondacsné Tóth Mónika és 3. Toma Mária. 1. Zvolenszki Richárd, 2. Bajnóczi Ervin és 3. Nagy István. Vadász íj felnőtt: 1. Forgácsné Alexa Szilvia és 2. Kis Mónika. 1. Gyetvai Attila, 2. Miklósi András és 3. Ozsvar AndrásTörténelmi íj veterán: 1. Jakó Margit, 2. Sarkadi Anna és 3. Tiba Andrea. Barebow veterán: 1. Szántó István. Történelmi íj veterán: 1. Sárközi Lajos, 2. Gulya András és 3. Vozár András. Vadász íj veterán: 1. Püski János, 2. Gyarmati Gábor és 3. Tompa Tibor.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)