Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 7 súlyos és 36 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. április 12. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 7 súlyos és 36 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 47 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 7 súlyos és 36 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 74 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 242 személyt állítottak elő, köztük 118 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 117 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén április 11-én 0 óra és április 11-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 8 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 4 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)