Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emléktáblát kapott az ICOMOS-díjas Almásy-kastély Látogatóközpont

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2018. március 18. 14:30
Emléktáblát kapott az ICOMOS-díjas Almásy-kastély Látogatóközpont
Az épület európai mércével mérve is a legnívósabb kastélyok közé tartozik

Felavatták a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont ICOMOS-díja kapcsán elkészült emléktáblát március 18-án, vasárnap. Remek apropóként szolgált az ünnepi eseményhez a látogatóközpont megnyitásának második évfordulója. 

Dombi Ildikó és görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága 2006-ban célul tűzte ki, hogy évente jutalmazza az általa legkiválóbbnak ítélt, három évnél nem régebben befejezett műemléki helyreállításokat. Ezt a díjat kapta meg 2017-ben a gyulai Almásy-kastély. Ennek a díjnak az emléktábláját leplezte le március 18-án délelőtt Dombi Ildikó, a látogatóközpont ügyvezető igazgatója és Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere. 

A példaadó műemlék-felújításért átadott elismerés korábbi díjátadóján Görgényi Ernő polgármester úgy fogalmazott, hogy a rangos elismerés minden gyulainak szól és minden alkotónak, aki részt vett a rekonstrukció folyamatában.

 

a Nobilitas Anno Alapítvány ajándékkal érkezett a kastély születésnapjára: az Almásy család címerét ábrázoló képet tart a kezében dombi ildikó

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A városvezető az emléktábla-avatás napján visszaemlékezett arra, hogy a korábban pusztulásnak indult kastély helyreállítása hatalmas munka volt, amelyet 2 milliárd 400 millió forint európai uniós és állami támogatás, illetve önkormányzati önerő tett lehetővé.
 
– Azt, hogy az Almásy-kastély európai mércével mérve is a legnívósabb kastélyok közé tartozik, több minden tanúsítja. Egyrészt a vendégek száma, hiszen a pályázat beadásakor kitűzött cél az volt, hogy az ötödik működési év végére érjük el az 50 ezres látogatószámot. Ehhez képest a látogatóközpont állandó kiállítására már 2017-ben, mindössze egy év leforgása alatt, 73 ezer látogató váltott jegyet – emelte ki a polgármester köszöntőjében. 
 
Az emléktábla leleplezése után Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezetője a Nobilitas Anno Alapítvány ajándékát is átvehette. Gyevnár Erika, az alapítvány kuratóriumi elnöke az Almásy család címerét ábrázoló képet nyújtott át az intézmény két éves születésnapja alkalmából.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)