Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt kezdődött el a Göndöcs-kert fejlesztése

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2018. március 09. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt kezdődött el a Göndöcs-kert fejlesztése
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2013. március 13-án kezdődtek el a „Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése” című pályázat kivitelezési munkálatai. Az önkormányzat 713 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Dél-alföldi Regionális Operatív Program keretéből. A beruházás összköltsége 891 millió forint volt, a hiányzó összeget a város a Belügyminisztérium önerőalapjából elnyert támogatásból és saját fejlesztési pénzből fedezte. A beruházás hivatalosan 2013. decemberében zárult. A fejlesztés keretében megvalósult a Göndöcs-kert teljes rehabilitációja, a művelődési ház felújítása és funkcióbővítése. Emellett új helyre – az átépített B épületbe – költözött a Kohán Képtár, amelynek egykori épülete a Vigadóvá alakult át. Megújult a mozi és a Hét vezér utca 6. szám alatti épület homlokzata, valamint kerékpárút épült a Béke sugárúton a hídtól a Zöldkeresztig.

a göndöcs-kerti munálatok 2013-ban

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)