Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fürdővárosi álomcsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 07. 15:00
A fürdővárosi álomcsapat
Az El-Finito-Magyarvárosi Söröző zsinórban ötödször végzett a Sportcsarnok Kupa élén

Gyula város teremlabdarúgó-bajnokságának záró fordulóját rendezték meg március 4-én. Az utolsó etap végén ismét az El-Finito-Magyarvárosi Söröző csapata vehette át a legjobb csapatnak járó elismerést. Az utolsó fordulóban 4-2-re nyerő együttes hét győzelemmel, egy döntetlennel és 36-10-es gólkülönbséggel érte el története ötödik Sportcsarnok Kupa-elsőségét.

Az El-finito-magyarvárosi Söröző győztes kerete ( a képről vacsora dávid hiányzik)

 

Mint azt Kiss Szabolcstól, az együttes egyik alapítójától megtudtuk, a csapat 2011-ben alakult túlnyomó részben az Erkel-gimnázium 2007–2005. között végzett baráti társaságából.

– Abban az időben a csapat nagy része Budapesten és Szegeden tanult, így hétvégenként jártunk haza a szülővárosunkba, hogy játszunk a téli bajnokságban.

Azóta a csapat egy része kicserélődött, hiszen sokan az egyetem után külföldön vagy Nyugat-Magyarországon helyezkedtek el.

– A csapatot próbáltuk fiatalabb, hasonló szellemiségű és a régi gyulai ificsapatokban játszó játékosokkal feltölteni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 2014-ben megnyertük az első téli amatőrbajnokságot, és azóta az idei az ötödik, amit zsinórban megnyertünk.

Időközben a csapattagok között olyan szintű összhang alakult ki, hogy az elmúlt két-három évben rendre úgy indultak el a gyulai és a környező települések tornáin, hogy reális célkitűzés volt az adott torna megnyerése.

– Az elmúlt években gyakorlatilag nem végeztünk a harmadik helynél rosszabb pozícióban azokon a focikupákon, amelyeken elindultunk, legyen szó amatőr-, félamatőr- vagy akár profi tornáról. Az elmúlt egy évben hat kispályás versenyen indultunk el, ahol két bronzérmes helyezés mellett négyszer sikerült a dobogó legmagasabb fokán végezni.

A fürdővárosi dream team talán legnagyobb sikerét a tavalyi Ünnep Kupa megnyerésével aratta: olyan csapatok előtt végeztek az első helyen, ahol Megye I.-es, NB III.-as és NB II.-es igazolt játékosok játszottak. A győzelem értékét növeli, hogy az El-Finito kötelékében mára mindenki amatőr szinten, ebben a baráti csapatban éli meg a labdarúgás szeretetét.

 – Az El-Finito-Magyarvárosi Söröző játékosai mind barátok, az elmúlt évek eredményeit leginkább az egymásért való küzdeni akarásnak  köszönhetjük. Jellemző, hogy az egyes tornákon sok esetben elhozunk egyéni címeket, de nem könnyű kiemelni egy-két embert a csapatból, a csapategység és a csapatjáték mindennél előrébb van a sorban. Minden évben a Mészáros Róbert Emléktorna napján csapatvacsorát tartunk a Magyarvárosi Sörözőben, ahol a csapatban 2011 óta megforduló játékosok, barátok, családtagok és szurkolók is megjelennek.

– Szeretnénk a csapatot, amíg csak lehet, egyben tartani, és sok-sok szép sikert elérni még az elkövetkező években – zárta Kiss Szabolcs.

A csapat tagjai: Bíró Tamás, Bogyó Attila, Elek Márton, Fodor Máté, Hajdú Zoltán János, Ipacs Dávid, Kajári János, Kiss Szabolcs, Nagy Dániel, Ráfi Tamás, Szatmári Zsolt, Vacsora Dávid, Vadi Gergő és Vass Sándor.

Korábbi csapattagok a kezdetektől: Bagdi Ferenc, Bagi Balázs, Balogh Tamás, Bodor István, Braun Tamás, Gyepes Krisztián, Haász Róbert, Jakucs Levente, Kurucz Máté, Marczis Máté, Metz Mihály, Nagy Gergely, Nagy Imre Gergely, Strifler Attila és Varga Lajos.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)