Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lakossági fórumot tartott Kiss Szabolcs

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterHÍREK • 2018. február 28. 15:30
Lakossági fórumot tartott Kiss Szabolcs
A képviselő a körzetet érintő fejlesztésekről is beszámolt

Románváros, Újváros és Kisökörjárás lakosai kérdezhettek képviselőjüktől, Kiss Szabolcstól február 27-én, a Galamb utcai Napsugár Idősek Otthonában tartott lakossági fórumon. A képviselő – akit Balogh Lajos tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után választottak a 8-as számú választókörzet képviselőjének – beszámolt a körzet fejlesztéseiről és a további terveiről. Kiss Szabolcs mellett részt vett a fórumon Görgényi Ernő polgármester, Molnár Csaba, a mérnöki osztály vezetője, valamint Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezetője is.

kiss szabolcs

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Kiss Szabolcs az útproblémákkal kezdte beszámolóját: elmondta, hogy az Eminescu utca felújításának első üteme már elindult, valamint kátyúzásokat végeztek az Újülés utcán, a Kapa utcán, a Sánc utcán és a Sittye utcán is. Az Uhrin János utca javítása és a román iskola előtti kátyúk rendbetétele folyamatban van.

Mint mondta, nemcsak az utak állapota és a kátyúk okoznak problémát, volt, hogy egy sövény miatt szóltak neki, amely teljes mértékben takarta a belátást egy utcasarkon. Ezt külön kiemelte a városrész képviselője, ugyanis elmondása szerint gyakran dolgoznak lakossági jelzések alapján.

Megtudtuk, hogy az Eminescu utcát szeretnék teljesen megújítani az elkövetkezendő három évben, valamint egy régóta húzódó probléma, a Tiborc utca is szóba került: Kiss Szabolcs elmondta, hogy hatalmas pénz lenne az út teljes rendbetétele, de a mivel közvetve csatlakozik a 44-es főútba, ezért könnyebben találhatnak olyan pályázatot, amelynek segítségével rendbe hozhatják az utcát. A további tervek között szerepel a Furminc utca megújítása és kevésbé forgalmas utak javítása is, akár lakossági szerepvállalással is.

Folytatódik a csapadékvíz elvezető rendszerek felújítása és kialakítása is, többek között a Nagyváradi út páratlan oldalán, a Kőrösi Csoma Sándor utca és a Kálvin utca között. A Kenyérsütő utca sarán megújul az átemelő szivattyú, a Hősök tavánál pedig egy csapadékvíz fogadó medencét hoznak létre, amely a nagyobb esőzéseknél lesz igazán hasznos.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A Nagyváradi úton 300 méteren újult meg a járda, közel 4 millió forintból – tért át a következő témára Kiss Szabolcs.  A Tomcsányi és Kenyérsütő utcák közötti átvezető úton megsüllyedt a vízelvezető, amelyet azóta kijavítottak. A képviselő egy igen érdekes tényt is megosztott a jelenlévőkkel, miszerint összesen három gyalogátkelőhely található Románváros területén, de már számos olyan helyet talált, ahová érdemes lenne kialakítani egyet.

Megtudtuk, hogy tervben van a Nagyváradi úti útfelújítás folytatása, a Kálvin és a Szélső utcák járdáinak megújítása, valamint további hibák feltárása. A képviselő kiemelte, hogy szeretné fejleszteni a közösségi tereket, valamint továbbra is támogatni akar közösségeket – ahogy tette tavaly a román óvoda, az iskola és a Göndöcs Benedek iskola kollégiuma esetében – amelyre a körzeti karbantartási keretből van lehetőség.

Kiss Szabolcs utolsóként azokról a témákról számolt be röviden, amelyekről a képviselő-testületi ülések interpellációs óráiban kérdezett: ilyen volt a Pomutz-téren található hulladékgyűjtő sziget, a Gyár utcai parkolás és a Tiborc utca állapota is.

A lakossági kérdések során – talán nem túl meglepő módon – az Eminescu utca felújítása volt a slágertéma. Volt, aki forgalomcsökkentést kért, egy másik úr a frissen lefektetett csapadékvíz elvezető csövet kritizálta, mert nem találta elég nagynak. A Kerék és Kapa utcák átmenő forgalmát is sokallták, valamint a Galamb utca és a Nagyváradi út találkozásánál található, rossz állapotú járda is szóba került.

 

görgényi ernő a városi fejlesztésekről számolt be

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Egy rossz állapotban lévő aknafedőt miatt kért szót egy Kuruc utcai lakos, többen pedig az Ernyő és a Sáros utca forgalma miatt szólaltak fel, állításuk szerint ezért megy tönkre az úttest. Az aszfaltozás jól sikerült az Újülés, de a csapadékvíz még mindig nem folyik el rendesen – panaszolta egy férfi, egy másik pedig azt kérdezte, hogy miért nincs már meg a kút, amely az Eminescu utcán volt. Daróczi László azt válaszolta, hogy a pozitív, azaz artézi kutakat újították fel, amelyek legfőbb tulajdonsága, hogy szivattyú nélkül szolgáltatják a vizet.

A folytatásban Görgényi Ernő tartotta meg beszámolóját, amelyben kitért a városi fejlesztéseket mutatta be a fórum résztvevőinek, erről bővebben a polgármester lakossági fórumát taglaló cikkünkben olvashatnak bővebben.

A fórum zárásaként még érkezett egy-két lakossági kérdés: megtudtuk például, hogy a Gyulakonyha a régi relégyár helyére költözhet, a jelenlegi épületüket pedig lebontják és az Dürer Albert általános iskolának adják, hogy bővíteni tudják az udvarukat, valamint parkolókat is kialakíthatnak a helyen. A polgármester bővebben részletezte az 1-es iskola eladásának körülményeit és az épület felhasználását, végszóként pedig a sétálóutcán kerékpározók és a parkokban kutyát sétáltatók is szóba kerültek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)