Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Győzelemmel szeretné megalapozni a szezont a gyulai csikócsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 23. 15:45
Győzelemmel szeretné megalapozni a szezont a gyulai csikócsapat
A Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Szeghalmi FC együttesét fogadja február 25-én

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonjának első fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Szeghalmi FC együttesét fogadja február 25-én. A Démusz-csapat egy nehéz sorozat előtti sikeres kezdés reményében lép az Id. Christián László Városi Sporttelep gyepére.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A két csapat az őszi szezon során már találkozott egymással, akkor a fürdővárosi hódítók 1-3-ra győzték le a hazaiakat.  Az akkor két gólt szerző Bozsó Milán góljaira és az egyszer betaláló Kovács Istvánra is számíthat Démusz Zsolt vezetőedző, ám nem lehet felhőtlen a gyulai mester öröme.

– A sérült vagy beteg játékosok lassan visszatérnek a keretbe, de a kimaradt edzések miatti lemaradást csak idővel tudjuk majd bepótolni. Ugyanakkor bízom a csapat egységében és szervezettségében.

A fürdővárosiaknak nagyon fontos lenne a három pont megszerzése, hiszen a közvetlen rivális Jamina SE elleni derbi után két szikrázó összecsapás vár rájuk.

– Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen egy sikeres indulás segíthetne ráhangolódni a következő derbikre. Nagyon nehéz sorozat következik, hiszen a Jamina SE, a Körösladányi MSK és a Méhkeréki SE elleni mérkőzés is komoly kihívás lesz csapatom számra.

Ahogy az a klub sajtótájékoztatóján elhangzott, a gárda három új játékossal erősödött, Okos István és Vincze Alex érkezése komoly erősítést jelenthet. Démusz Zsolt és Bálint Balázs bízhat még Kovács Tamás újbóli hadra foghatóságában is, illetve abban, hogy az eddig gyakorolt új játékrendszer az éles mérkőzéseken is az együttes hasznára lesz.

A tavaszi szezon kezdő sípszava 14 órakor hangzik majd el.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)