Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A három kismalac és a farkas története egy kicsit másképp

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2018. február 20. 16:00
A három kismalac és a farkas története egy kicsit másképp
A Fénysugár Bábcsoport előadásával kezdődött el az Erkel Ferenc Művelődési Központ családi programsorozata

A mezőberényi Fénysugár Bábcsoport mutatta be előadását az Erkel Ferenc Művelődési Központ közönségének február 17-én. A szórakoztató műsor az intézmény új családi programsorozatának első eseménye volt

a három kismalac története nyitotta meg a Családi programsorozatot

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt a Kiss János szervező elmondta, a cél, hogy egy olyan rendszeres programsorozat legyen a városban, amelyen az egész család részt vehet.

A Fénysugár Bábcsoport Lali, Pali és Jocó, azaz a három kismalac történetét mutatta be. Az előadás után meglepetészene és kézműves-foglalkozás várta a legkisebbeket.

A családoknak még három alkalommal lesz lehetőségük a közös kikapcsolódásra: március 31-én Pepe manó érkezik barátaihoz, április 21-én a Nevess! Ints! Bábcsoport mutatja be Kacor király című mesejátékát, május 5-én pedig újra a Fénysugár Bábcsoport lép fel Gyulán.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)