Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sípolva, zörögve űzték el a telet a gyulai óvodások és iskolások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. február 13. 15:30
Sípolva, zörögve űzték el a telet a gyulai óvodások és iskolások
A gyerekek jelképesen a rossz szokásoktól is megszabadultak a szalmabáb elégetésével

Hangos zajt csapva kergették el a telet február 13-án a németvárosi óvodások és a Gyulai Implom József Általános Iskola német nemzetiségi tagozatos diákjai a gyulai Németvároson, ahol a hagyományos téltemetés elnevezésű rendezvényüket tartották meg.

A rossz szokások a szalmabábbal együtt égtek el

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szerb Irén Magdolna, a Németvárosi Óvoda óvónője és az esemény szervezője kérdésünkre a helyszínen elmondta, hogy az Implom-iskolával minden évben együtt temetik el a telet, és ilyenkor minden fiatalt arra kérnek, hozzon magával minél hangosabb sípot, dobot vagy más zajkeltő eszközt, aminek a hangjától még a leghidegebb évszak is továbbáll.  

– Immár huszonöt éve ünnepelünk együtt. Idén a karácsonyis diákokat is meghívtuk, ahogy a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjait is. Minden évben ugyanaz a program: német és magyar mondókákkal, valamint zajjal zavarjuk el a telet, majd meggyújtjuk a bábot, és fánkkal kínáljuk meg egymást. Idén sem lesz másként. A kicsik saját készítésű eszközökkel és maszkokkal készültek erre a napra – részletezte a szervező.

A téltemetés előtt a felnőttek leírták, a kisebbek pedig lerajzolták, hogy mitől szeretnének megszabadulni. Ezeket később a telet jelképező szalmabábura akasztották, amit az ünneplés végén elégettek, jelképesen megszabadulva ezzel a papírra írt és rajzolt rossz szokásoktól.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)