Balogh Noémi már ünnepelhetett címeres mezben
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Schumi Dorottya összesen huszonöt játékossal dolgozhat Telkiben, akikkel a március végi, hazai rendezésű elitkörre készül. A női U17-es válogatott, a hibátlan, kilenc pontos teljesítménnyel megnyert selejtező után, március 23. és 29. között, Bükön és Sopronban fogadja ellenfeleit. A szövetségi edző csapata Szerbia, Csehország és Olaszország legjobbjai ellen igyekszik majd kiharcolni a májusi, Litvániában rendezendő nagydöntőbe jutást.
A korosztályos nemzeti tizenegy felkészülésén Balogh Noémi is csatlakozott a kerethez. A Gyulai Amazonok védőjének segítségével talán sikerül a piros-fehér-zöld együttesnek történetében először kiharcolnia az Eb-döntőbe jutást, hiszen korosztályos válogatott soha nem kvalifikálta még magát a jeles eseményre.
– Kisebb betegség hátráltatta az utóbbi hetekben Noémit a felkészülésben, ettől függetlenül nincs rossz erőnléti állapotban. Mentálisan és fizikálisan is nagyon oda kell, hogy tegye majd magát, hogy bekerüljön a szűk keretbe. Nagyon szorítunk neki, hogy a tudása legjavát tudja nyújtani, hiszen képességei megvannak ahhoz, hogy a legjobbak között, nemzetközi mérkőzéseket játsszon – mondta el lapunknak Molnár Zoltánné, a Gyulai Amazonok vezetőedzője.


























