Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 11 súlyos és 26 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. január 30. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 11 súlyos és 26 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 52 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 9 súlyos és 39 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 170 személyt fogott el, közülük 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 88 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 257 személyt állítottak elő, köztük 152 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 101 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén január 29-én 0 óra és 24 óra között a rendőrök 13 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. További 1 személlyel szemben embercsempészés és 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)