Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Minden tányér megtelt gazdagon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. december 16. 17:35
Minden tányér megtelt gazdagon
50. alkalommal gondoltak a rászorulókra a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület tagjai és támogatóik

Adományosztást tartott a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület december 16-án a kisgazdaszékház udvarán. Az ötvenedik alkalommal megrendezett jótékonykodás során ötszáz adag ételt osztottak ki a szervezők Balogh Lajos képviselő emlékének adózva.

MINDEN TÁNYÉR MEGTELT A JÓTÉKONYSÁGI ÉTELOSZTÁSON

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ötvenedik alkalommal fogtak össze a rászorulók megsegítésére a fürdőváros szervezetei, vállalkozásai és magánszemélyei. Az ételosztást a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Körrel karöltve szervezte meg. A széles körű összefogás eredményeképpen ötszáz adag babgulyást tudtak a résztvevők tányérjába kanalazni, amit szaloncukor és narancs egészített ki.

A padokon elhelyezett ruhákból pedig mindenki válogathatott magának, a keresgélés közben pedig forralt bor és forró tea melegítette a megjelenteket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A tányérokba kerülő finomságot Ambrus György mesterszakács készítette a nélkülözők számára, az étel igazán gazdagra és kiváló ízűre sikeredett.

Mint azt Werner Györgytől, a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület elnökétől megtudtuk, a jótékonysági rendezvénysorozatot Balogh Lajos képviselő indította el, amelyet az általa összekovácsolt közösség tovább kíván vinni.

– Megígértük az embereknek, hogy ezeknek a rendezvényeknek folytatása lesz, így a jövő évben is szeretnénk szervezni egy ehhez hasonló alkalmakat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)