Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A karácsonyis végzősökre is felkerültek az érettséget jelző szalagok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2017. december 03. 14:35
A karácsonyis végzősökre is felkerültek az érettséget jelző szalagok
Gyula városa boldog otthona szeretne lenni a felnőttkorba lépő fiataloknak

Kiváló humorral fűszerezett zenés-táncos összeállítással mutatkozott be a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium mindhárom tizenkettedik osztálya a december 2-i szalagavató ünnepségen. A gyulai művelődési központban a végzős diákokat egyénileg is felköszöntötték és elbúcsúztatták.

Három végzős osztály búcsúzik a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium falaitól

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Csak az kap választ, aki kérdez

Elsőként Kovács Péter esperes plébános szólt a végzősökhöz és az egybegyűltekhez. Azt mondta, dialógus csak akkor jön létre, ha mindkét fél nyitott rá. Aki úgy vesz részt a párbeszédben, hogy kijelenti, nincs Isten, azzal nincs miről vitatkozni. A tudományban is az a legfontosabb, mutatott rá az esperes, hogy fel tudjuk tenni kérdéseinket, meg tudjuk fogalmazni önmagunkat, mert ez már hatalmas lépés a teljes tudás megszerzése felé. Aki kérdez, választ is fog kapni Istentől és embertől egyaránt, hangsúlyozta Kovács Péter.

 

Ne aggódjatok, menni fog!

Gyula város önkormányzata nevében Görgényi Ernő polgármester köszöntötte a jelenlévőket.

Az elöljáró aláhúzta, az időtálló dolgok nem az emberi kéz, hanem az emberi szellem által építtettek. Ezekhez elsősorban stabil alap szükséges. A lélek és a szellem építésénél a stabil alapot az értékrend jelenti, fogalmazott a polgármester.

Görgényi Ernő beszédében kifejtette, sokkal magabiztosabban mozoghatunk a világban, sokkal könnyebben döntünk jól, ha gyermekkorunktól kezdődően ugyanabban a szellemiségben nevelkedünk, ha tiszteljük azokat az értékeket, amelyeket otthonról hozunk, vagy amelyeket az iskolában sajátítunk el.

A pályaválasztás kérdéseiben igen nehéz eligazodni, vélte az elöljáró. Ilyenkor azt is érdemes fontolóra venni, hogy azok, akik előttünk jártak, hogyan haladtak, hová jutottak. Akik az elmúlt negyed században a Karácsonyi János gimnáziumban végeztek, kiváló értelmiségiek, politikai és közéleti szereplők, sikeres vállalkozók, boldog emberek lettek. Ez azt jelzi, hogy ebben a tanműhelyben alkalmuk volt megszerezni azt a tudást, amelyet továbbfejlesztve teljessé tudták tenni az életüket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő kifejezte abba vetett bizalmát, hogy Gyula vonzereje megérinti a fiatalokat, akik szívükben hordozzák a vágyat, hogy itt telepedjenek le, itt alapítsanak családot, gyermekeiket ugyanazokba az intézményekbe írassák, ahová ők is jártak.

Ennek érdekében épülnek és szépülnek a gyulai tanegységek, a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott oktatási-nevelési intézményhálózat is, emelte ki a polgármester. Nemsokára véget ér a Boldog Apor Vilmos óvoda felújítása, energetikai korszerűsítése, február elsejétől pedig a gyulai felsőoktatás is az egyházmegye fenntartásában lévő Gál Ferenc Főiskola értő és gondos kezeibe került.

– Azt, hogy mit hoz a holnap, nehéz előre jelezni, de megpróbálhatjuk befolyásolni. Az útravalót megkaptátok, ne aggódjatok, menni fog! Sikereitek csúcsán azonban ne feledkezzetek meg a háláról családotok, szüleitek és tanáraitok iránt, akik nagymértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy meg tudjátok valósítani terveiteket – zárta gondolatait Görgényi Ernő

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szárnyaljatok!

Egy képzeletbeli iskola igazgatója így búcsúztatja diákjait: ha az életben problémátok adódna, oldjátok meg szépen magatok. Petróczki Zoltánné iskolaigazgató Sándor György ma már klasszikusnak számító Lyukasóra című tréfájának felidézésével vezette fel az érettségi előtt álló tanulókhoz intézett szavait. Hozzátette, az életben gyorsan megtapasztalják majd, hogy az idézett kijelentés mennyire helytálló, ám addig a pillanatig van még néhány hónap, amit egymást segítve tölthetnek el. Rajtuk múlik, hogy ezt az időt mire használják.

Az intézményvezető Anthony de Mello jezsuita szerzetesnek a sasfiókáról írt történetével szemléltette, mi szokott elválasztani bennünket céljainktól. Mello atya meséjében ugyanis a sas csirkeként él és hal meg, anélkül, hogy egyszer is felemelkedne a magasba, jóllehet van rá lehetősége. Önmaguk kibontakoztatáshoz, az előttük álló útkereséshez Petróczki Zoltánné kitartást kívánt a diákoknak.

 

A végén mindenki nevetett

A szalagtűzés ünnepélyes ceremóniája után az ünnepeltek műsora következett. A három végzős osztály csípős humorral fűszerezett zenés-táncos összeállításokkal külön-külön mutatkozott be. A közönség megnézhette Szabó Renáta és Bengery Zoltán filmjeit, amely a diákság túlhajszolt mindennapjaiba és egyéni jellemrajzaiba nyújtott bepillantást, megmosolyoghatta, mekkora nyomott hagyott az elmúlt 18 esztendő a leendő maturanduszok babaarcán, mekkorát változtak óvodás koruk óta, és elcsodálkozhatott rajta, milyen szép felnőtté cseperedtek. Meghallgathatta Skumáth Viktóriát, aki Cserháti Zsuzsa Elfeledett dal című számát énekelte el, Kiss Évát, aki Bartók Eszter Búcsúdalát adta elő, megtapsolhatta Pál Beátát, aki Bandula Kornél segedelmével mezőségi táncot járt, és feltöltődhetett reménnyel az est fénypontján, amikor a tizenkettedikesek összeálltak egy csodálatos közös keringőre.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)