leel-őssy gábor és bányai györgy
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Kérdésünkre elmondta: nagyjából tíz éve volt a városban patkányirtás, amit a szakemberek inkább „gyérítésnek” hívnak, hiszen a kártevők teljes kipusztítása lehetetlen.
– A város szükségét látta annak, hogy ez a kérdés újra napirendre kerüljön, ezért az idén megkerestünk egy helyi vállalkozást, amely nemcsak azt vállalta, hogy a várost szabadítja meg a patkányoktól, hanem a belvárosi magánportákat is – árulta el Bányai György.
Hozzátette: november elsejétől a következő év végéig kötöttek szerződést városi patkányirtásról, ami Gyula város belterületét, a csapadékvíz-elvezető rendszert és a helyi szennyvízrendszert foglalja magában.
– Mivel negyedévente 350 lakossági bejelentésig a helyiek felé díjmentes a szolgáltatás, így várjuk azok jelentkezését, akik úgy érzik, hogy patkányirtásra lenne szükség a portájunkon – tette hozzá Bányai György.
Leel-Őssy Gábor, a megbízott vállalkozás ügyvezetője kérdésünkre elmondta: egy saját maguk által szabadalmaztatott, új módszerrel követik majd a Gyulai kártevőket.
– Fontos elmondani, hogy a cél az, hogy a populáció számát egy elviselhető szint alatt tartsuk, ami természetesen igényel egyfajta folyamatosságot is. Mi ezt egy monitoringrendszer segítségével érjük el, aminek a lényege az, hogy elsőként egy jelzőrendszert telepítünk a városban, ami azt mutatja meg, hogy mely területeken milyen szintű fertőzöttséggel számolhatunk – emelte ki a vállalkozás vezetője.
Azt is hozzáfűzte, hogy a fertőzött területeken célzottan hajtanak majd végre vegyszeres védekezést a patkányok ellen.
A helyi magánszemélyek a +36-66-362-377-es telefonszámon kérhetik a patkánygyérítést.