Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Itt a legfrissebb Gyulai Hírlap! Jönnek az adventi programok! Jön a hó! Hulla volt a tóban!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2017. december 01. 19:03
Itt a legfrissebb Gyulai Hírlap! Jönnek az adventi programok! Jön a hó! Hulla volt a tóban!
Lapunk ajánlott minden gyulainak, minden héten, s recept nélkül is kapható

A friss Gyulai Hírlapban többek között megírjuk, hogy hol és milyen adventi programokon vehetünk részt. A meteorológia havat jósolt a környékünkre is, de a hófelhők vélhetően és egyelőre meggondolták magukat. Leleplezték a Gyulai Várszínház egykori igazgatójának, Gedeon Józsefnek emléket állító domborművet a teátrumban. Búcsúkiállítással zárta le aktív éveit a decemberben nyugdíjba vonuló Bagyinszki Zoltán vezető főtanácsos, fotográfus.  

 

Olvasni mindig jó

Fotó: Gyulai Hírlap

Városunk lapja ezen a héten 16 oldalas Arany200 című melléklettel jelent meg. Már csak ezért is akad bőven olvasni való a Gyulai Hírlap friss lapszámában. A címlapfotón ezúttal a gyulai rendőrök látni és látszani kampányát örökítettük meg. Írunk arról is, hogy hullát találtak a Rákóczi-tóban, illetve valaki a Vár utcában autóval ment a kerítésnek. Ha még nincs ötleted az év utolsó napjára, akkor ajánljuk a művelődési központ retro szilveszteri programját lapunk 2. oldalán. Súr Enikő ezen a héten is bejárta a gyulai piacot. Ezúttal disznósajtokra vadászott lapunk szerkesztője. Az elárusítók minden esetben ragaszkodtak portékáik megkóstolásához. Enikő írásából minden kiderül a gyulai disznósajtokról. A Facebook Gyulai csevegőjébe is belelapoztunk. Megosztásunk a héten egy adománygyűjtésre esett.

Polgármesteri és képviselői fogadóórák időpontjaira is „vadásztunk” neked. Két izgalmas pályázatra is felhívjuk olvasóink figyelmét. Az Almásy-kastély látogatóközpont karácsonyfa-díszítő versenyt és meseíró pályázatot hirdetett. Képes híradást közlünk a „Lila” iskola felújított tornatermének átadásáról lapunk 5. oldalán.

Jó hírünk van a Mogyoróssy könyvtár látogatóinak! Dézsi János igazgató a Gyulai Hírlapnak elmondta, hogy 142 új könyvvel bővült a bibliotéka állománya. Volent Katalin és Focht Anita Tájvízházban nyílt kiállításáról is tudósítunk lapunk 11. oldalán. Szalai Ilona életmód című rovatában a szárazbabbal kapcsolatosan oszt meg hasznos információt, illetve egy receptet. Fagyos kerti teendőkre hívja fel figyelmünket Pomzái Ferenc állandó rovatában. Természetesen a mézfesztiválhoz kapcsolódó zsűrizésről is hírt adunk. Mákos, fahéjas és kurkumás mézet is kóstolthattak a szakértők a Civil Házban.  

Bimbó Lajos sportszerkesztőnk sem tétlenkedett, két oldalon foglalta össze olvasóinknak az elmúlt hét legjelentősebb sporteseményeinek esszenciáját. Gurzó K. Enikő heti jegyzetében egy különös történetet oszt meg olvasóinkkal. Az időjósok pedig újra azt mondják, közeledik néhány hópehely Gyula városa felé.

* * *

A Gyulai Hírlapot saját kézbesítőink viszik el az önök által megadott lakcímre hétről hétre. Előfizetőink már szerdán este kézbe vehetik és olvashatják a friss Gyulait! Az előfizetésnek más előnye is van, arról nem is beszélve, hogy előfizetve 33 forinttal olcsóbb egy lapszám. A Gyulai Hírlapra egy kerek esztendőre csupán 3500 forintért fizethet elő. Lapunk ajándéknak sem utolsó! Ha az előfizetéssel kapcsolatosan kérdése lenne, hívja Csepregi Brigittát a 06-30-627-6889-es számon.

A Gyulai Hírlap legfrissebb száma 100 forintért megvásárolható szerkesztőségünkben (Gyula, Városház utca 20.), illetve az alábbiakban felsorolt elárusítóhelyeken: Volt V Nővérek (Szent István u. 32.), Tópart ABC (Pósteleki út 22/a), Híd utcai élelmiszerbolt (Híd u. 4.), Buszpályaudvari non-stop (Vásárhelyi Pál utca), Paradicsomi non-stop (Liliom köz), Reoma büfé (Várkert u. 1.), Szőlőskert ABC (Szőlőskert utca 16.), Kiss diszkont (Nagyváradi út 50.), Sarok ABC (Széchenyi u. 7/1.), Narancs ABC (Kazinczy út 1.), Kékszilva ABC (Dobozi út 14.), Vasútállomás újságos (Budrió 16. II/5.), Diófa ABC (Diófa u. 32.), Gabingo (Liliom köz), Élésker szupermarket (Kossuth Lajos tér 5.), Paradicsomi Élésker ABC (Temesvári út 173.), Budrió ABC (Béke sgt. 71.), Gyulavári COOP ABC (Széchenyi u. 53.), Nagyváradi úti COOP ABC (Nagyváradi út), Törökzugi COOP ABC (Budapest krt. 1.), Piaci lottózó (Honvéd utca), Idesüss Pékség (Tomcsányi utca), IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), Kossuth téri DohányboltBéke sgt.-i élelmiszerbolt (Béke sgt. 9-11.), Kórházi újságospavilonTörökzugi Kiss ABCTörökzugi dohányboltBuszpályaudvari újságos pavilon (Vásárhelyi P. u. 2.), Béke sgt.-i újságos (Béke sgt. 12.), MOL-kút (Csabai út 5.), Shell-kút (Mártírok útja), Tesco (Csabai út), Interspar (Kétegyházi út). 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)