Fotó: Police.hu
A gyanúsítottak az elmúlt három hónap alatt legalább négy idősek otthonába törtek be Békéscsabán, Kondoroson, Győrújbaráton és Pannonhalmán úgy, hogy kifeszítették az ablakot. A legnagyobb kárt idén augusztus végén egy kondorosi intézményben okozták, ahonnan két lemezkazettát és egy bútorszéfet loptak el, amelyekben csaknem 3 millió forint volt. Egy másik kondorosi nyugdíjas ház udvaráról egy kerékpárt is eltulajdonítottak, egy magánházból pedig különféle kéziszerszámokat.
A gyanúsítottak legutóbb november 27-én egy pannonhalmi nyugdíjas házba törtek be, ahonnan a pénzkazetták felfeszítése után 1,8 millió forintot zsákmányoltak. Nem sokkal ezt követően Komáromban, a Duna-hídnál fogták el őket, amikor a lopott pénzzel Szlovákiába akartak távozni.
A rendőrség vizsgálja, hogy lehet-e további magyarországi betörésekhez köze a most lefülelt bandának, így további gyanúsítások is várhatóak az ügyben.
Az eset érdekessége, hogy a 42 éves szlovák férfi korábban volt már Magyarországon büntetve hasonló bűncselekmény miatt, de más néven, mivel azóta nevet változtatott.
A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt alaposan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén megnehezítenék a bizonyítást. Emellett a bűnismétlés veszélye is fennállt.
A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottak előzetes letartóztatását harminc napra rendelte el.