Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Daka Anett megrengeti a vízivilágot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. november 14. 11:00
Daka Anett megrengeti a vízivilágot
A gyulai úszónő új országos csúccsal tért haza az országos bajnokságról

Százhalombattán rendezték meg az Országos Rövidpályás Felnőtt Bajnokságot november 8–11. között. Az ötvenhat klub közel ötszáz versenyzőjét felsorakoztató mezőnyben Daka Anett is a vízbe vetette magát.

____Eredeti-uszas-Daka-Anet-es-Toth-Andrasedzo-v.jpg

Daka Anett és Tóth András az új országos csúcs után ünnepelhetett

 

Tóth András tanítványa két számban is a rajtkőre állt, hiszen 100 háton és 50 méter háton is összecsapott riválisaival. Mint azt a vezetőedző elmondta, tanítványa már ennél a számnál is remekül teljesített, hiszen a táv középdöntőjében hatalmas egyéni csúccsal zárt.

– A döntő előtt arra kértem Anettet, hogy a finálé végét eressze el, hiszen másnap az 50 méteres távot háromszor is teljesítenie kell majd.

A sikeredző arra is kitért, hogy győzelemre éhesen érkeztek a pest megyei uszodába.

– A felkészülésünk alatt mindvégig arra készültünk, hogy átadjuk a múltnak az 50 méteres hátúszás Verrasztó Evelyn 2006-ban elért országos rekordját.

A Gyulai Várfürdő úszószakosztályának versenyzője tehát konkrét elképzelésekkel csobbant bele az 50 méteres hátúszás mezőnyébe. Daka Anett az elődöntőben ugyan még nem „robbantotta fel” a mezőnyt, ám így is a tizedik legjobb idővel kvalifikálta magát a középdöntőbe, ahol aztán – országos csúcsot javítva – a harmadik helyen repesztette be magát a végső futamra.

A döntőben azután már minden simábban ment, hiszen kimagaslóan új országos csúccsal tette polcra a már igencsak szakállas addigi rekordot. A végső győzelem sem volt elérhetetlen a gyulai úszóhölgy számára, hiszen csak alig három századdal hamarabb nyúlt be Anettnál előbb riválisa az első helyen.

Daka Anett 50 méter háton ezüstérmes lett, 100 méter háton a nyolcadik és 200 méteres hátúszásban pedig a tizenkettedik helyen ért célba. Anett ezzel a teljesítményével a legeredményesebb Békés megyei versenyzője lett a viadalnak, aminek köszönhetően az éremtáblázaton a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya a 27. helyen zárta a Pest megyei csobbanást.

A jövőbeli tervekről faggatva Tóth András elmondta, hogy első számú céljuk a Győrben megrendezendő cikluszáró versenyen való csúcsdöntés.

– A távlati célom az, hogy a cikluszáró bajnokságon, az 50 méteres medencében is szeretnék egy hatalmas egyéni csúcsot úszni – vetítette előre terveit Daka Anett.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)