Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 10 súlyos és 32 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. november 08. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 10 súlyos és 32 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű balesetben 2 személy életét vesztette, további 10 baleset súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.

 A szolgálatot ellátó állomány összesen 147 személyt fogott el, közülük 38 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 64 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 209 személyt állítottak elő, köztük 109 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 88 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén november 7-én 0 óra és november 7-én 24 óra között a rendőrök 36 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 17 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Egy személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)