Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fölényes győzelemmel a tabella második fokán a gyulai pingpongosok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. november 06. 13:45
Fölényes győzelemmel a tabella második fokán a gyulai pingpongosok
Kováts DSE Karcag II.–Gyulai Asztalitenisz Klub 1-17

Az NB III.-as asztalitenisz-bajnokság dél-alföldi csoportjában játszó Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a Kováts DSE Karcag II. együtteséhez utazott november 4-én. A fürdővárosiak a dobogó ezüstérmes helyéről érkeztek a találkozóra.

____Eredeti-gyulai_asztelitenisz.jpg

Csúcstámadásra készül a Gyulai Asztalitenisz Klub gárdája

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Vajda Attila vezette fürdővárosi csapat a tabella második helyéről érkezett a lista tizededik helyén álló karcagi riválisához. A hazaiak egyértelműen negatív mérleggel várták a kiváló formában szerváló vendégeket, akik egyetlen vereséggel hozták eddig mérkőzéseiket.

A találkozón egyértelműen kijött a fürdővárosiak fölénye, hisz esélyt sem adtak Jász-Nagykun-Szolnok megyei ellenfelüknek. A párharcokat magabiztosan hozó fürdővárosiak győzelmükkel továbbra is a bajnoki pontvadászat második helyén állnak.

Gyulai győztesek:  Roszik 4, Styr 4, Sarkadi 4, Dihel 3, valamint Styr és Dihel, illetve Roszik és Sarkadi párosa. 

A Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a következő körben hazai pályán fogadja a tabella első helyén trónoló Jánoshidai SE együttesét. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)