Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulára érkezett az Almásy-kastély szelfijátékának nyertese

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. október 30. 12:30
Gyulára érkezett az Almásy-kastély szelfijátékának nyertese
Hajzer Klaudia és párja rekordszámú kedvelést kapott

Gyulára érkezett október 29-én az Almásy-kastély korábban meghirdetett nyári szelfijátékának nyertese. Hajzer Klaudia és párja mintegy ötezer kedvelést kapott fényképére, így az Almásy Apartmanháznak köszönhetően két éjszakára szóló szálláslehetőséget kaptak ajándékba. 

____Eredeti-GYHRCSD009.jpg

Hajzer Klaudia (jobbról a második) és az ajándékok felajánlói

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mint megtudtuk, a másfél hónapig futó játék augusztus 31-én több mint 140 beküldött képpel zárult. Az élen a verseny szoros volt: Klaudiáék mögött a második helyezett 4800, a harmadik pedig 2200 lájkot kapott beküldött fotójára.

Fábián Tamás, a játékot szervező Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője kiemelte: a szállás mellett természetesen a programokról is gondoskodtak.

– A Ligetszépe Kisvárosi Sétakocsikázás romantikus sétakocsikázással szállt be, a Gyulai Várfürdő két belépőt adott, míg a kiállítótereket működtető cég, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. az Almásy-kastélyba, a várba, az Erkel-emlékházba, a Ladics-házba és a Kohán Képtárba szóló páros belépőjegyekkel szolgálta a fiatalok kikapcsolódási lehetőségeinek bővítését – emelte ki. 

 

____Eredeti-GYHRCSD003.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szakember hozzátette: a játék nemcsak azt példázza, hogy az idegenforgalomban dolgozó gyulai vállalkozások és cégek milyen remekül tudnak együttműködni, hanem arra is bizonyítékul szolgál, hogy Gyula a hazai turizmusban egyedülállóan komplex élményt nyújt a városba érkezőknek.

Tóth Ádám Károly, a szerencsés páros férfi tagja elárulta, hogy barátnője és családja naponta több órát is eltöltött a lájkok gyűjtésével a győzelem érdekében. Hozzátette: a közösségi oldalak lájkcsereklubjai bizonyultak a leghatásosabbnak, de minden lehetséges módszert bevetettek a lelkes „kattintásvadászok”.

– Édesanyám tanárnő. Az ő diákjai is rengeteg kedvelést küldtek ránk, így nyerhettük meg a versenyt a Görögországban készült fotóval – tette hozzá Tóth Ádám Károly.

 

____Eredeti-GYHRCSD004.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A helyszínen megjelentek az ajándékokat felajánló cégek képviselői, akik jelképesen átadták a megnyert gyulai programokat.

Dombi Ildikó, a szervező intézmény ügyvezetője gratulált a párnak, majd hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is szeretnének hasonló játékokat indítani a város népszerűsítésére.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)