Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizennégy nap, ezernyolcszáz kilométer

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. szeptember 06. 09:30
Tizennégy nap, ezernyolcszáz kilométer
Radnóti Edittel kalandoztunk Kaliforniában

Újraindult a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban a Világjáró gyulaiak című sorozat, amelynek szeptember 5-ei összejövetelén Radnóti Edit kalauzolta a megjelenteket 1800 kilométeren át.

 

____Eredeti-GYHRCSD011.jpg

Radnóti Edit 1800 kilométeres körutazást tett az államban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Cekkerben a világ

Az óceánt a világjáró Radnóti Edit elsősorban egyik leánya miatt repülte át, aki immár kilenc éve él Kaliforniában. De ha már megtette ezt a hatalmas utat, körül is nézett a környéken. Vendéglátóival karöltve úgymond tett még egy rövidke, „mindössze” 1800 kilométeres körutazást az államban. És mivel olyasmiket is látott, amiknek mindmáig a hatása alatt van, jó értelemben, úgy gondolta, élményeit mindenképp meg kell osztania a gyulaiakkal.

A túra első állomásán, Santa Barbara mediterrán jellegű utcácskáin nem csupán a promenád szobrászat élethű remekművei lepték meg, hanem a jól ismert hazai cekkerek azon fajtái is, amelyekkel jó kis bevásárlásokat ejtett annak idején Gyulán. Mert belefért apa söre, de anya teljes piaci rendelése is. Egyetlen baja volt a terméknek, ám nem itt, hanem Kaliforniában, hogy rettenetesen sokat kértek el érte (amikor Radnóti Edit arra járt).

                                             

Néha fura dolgokat művelünk

Attrakciók nélkül San Luis Obispo sem maradt: ide 40 éve került az a rágógumifal, amelynek létezése két iskola rivalizálásához köthető, s amit terjedelme miatt mostanáig kétszer sikerült megtisztítaniuk az illetékes szerveknek.

A Los Gatos, azaz Macskák nevezetű településen is akad olyan szokás, amely mosolyt csal az európai turista arcára. Ez a hely ugyanis önmaga nevét is megvicceli, mindenekelőtt azzal, hogy nem a cicáknak, hanem inkább a kutyusoknak kedvez. Például ritka az olyan bolt, ahová az ebeknek nincs szabad bejárásuk. Ezen kívül egyéb kedvezményeket is biztosítanak számukra.

Radnóti Edit figyelmét azok az 1970-es években állított harangok is felkeltették itt, amelyek az első keresztény misszionáriusokra emlékeztetnek. Vagyis Los Gatosban, Santa Clara államban, közel a Szilícium-völgyhöz.

 

____Eredeti-GYHRCSD020.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az elvarázsolt megakastély

San Joséba érve természetesen benéztek a Winchester-házba, amely már méreteit nézve is ijesztő, hát még a részleteit illetően. A grandiózus épületet a jól ismert ismétlőpuskák gyártójának megözvegyült menye emeltette, miután a család által készített fegyverekkel megölt ártatlanok szellemei elöl Kaliforniába menekült.

Igénybe véve 1000 dollárnyi napi jövedelmét, az asszony száznál is több szobát, 13 fürdőszobát, 10 ezer ablakot, 40 lépcsőházat, 2 ezer előszobát és három, 10 ezer dolláros liftet terveztetett az ingatlanba. A nap 24 órájában állandóan építkezett, egészen 1922-ben bekövetkezett haláláig.

Koncepciójában a legtöbb toldás-foldás, hosszabbítás azt a célt szolgálta, hogy megtévessze a szellemeket: belépők, alkóvok nyílnak üres falakra, titkos átjárók, csapdának is beillő folyosók, lépcsőházak rendezik a teret, anélkül, hogy bárhová is vezetnének. A szolgálok némelyike térképet volt kénytelen használni, csakhogy el ne tévedjen a labirintusban.

Ilyen tekintetben kész szerencse, hogy a vendéget sosem fogadott. Elhunyta után annyi szövetet, kelmét, selymet szállítottak el a kastélyból, hogy simán nyithattak volna a felhalmozott anyagmennyiségből egy üzletet. A bolondos hölgy ugyanis el akarta kerülni, hogy másvalaki is varrasson ruhát magának abból az anyagból, amiből ő.

 

____Eredeti-GYHRCSD012.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Nagyon nagy és kísérteties helyek

San Franciscóból, a köd és az aranylázadások centrumából utazóink sok mindenre nyertek rálátást, egyebek mellett a híres Golden Gate hídra és az Alcatrazra, letesztelték a világ legkacskaringósabb, 27 fokos lejtőt produkáló Lombard utcáját, amelyen a megengedett maximális sebesség 8 kilométer óránként.

A kiruccanások idejének javarészét azonban a természeti környezet bejárása, az állatállomány megismerése töltötte ki. Halhattunk a medvék biztonságát és a tavak víztisztaságát védő néhány intézkedésről, több gondolatsornyit a mókusokról, a fókákról és az őzikékről, a famatuzsálemekről és fenyőritkaságokról, valamint Bodie-ról, a kísértetvárosról, vagy városmúzeumról, amely sokáig aranyásók virágzó szálláshelye volt, ópiumbarlanggal és kuplerájjal, üzletekkel és temetkezési vállalattal. Ma viszont már senki sem lakja, mégis olybá fest, mintha lakói csupán elmentek volna egyet sétálni. Továbbra is minden ott van, ahol hagyták.

Amennyiben kíváncsiak arra, mi mindent rejt még ezen kívül Kalifornia és a földgolyó, amelyen élünk, jöjjenek el a Gyulai világjárók sorozat következő találkozóira. Radnóti Edit novemberben folytatja élménybeszámolóját a könyvtárban. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)