Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Véradásra buzdít az Országos Vérellátó Szolgálat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2017. augusztus 24. 13:30
Véradásra buzdít az Országos Vérellátó Szolgálat
Nyáron csökken a véradók száma

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) véradásra buzdít mindenkit, mert nyáron csökken a véradók száma – mondta az (OVSZ) főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az OVSZ megújított honlapján szerepel, hogy mikor és hol lehet vért adni, és mindenki megkeresheti a lakóhelyéhez legközelebb eső helyszínt – közölte Dexler Donát.

Szeptember másodikán, a Városmajorban rendezik meg hagyományos véradási ünnepségüket, ahová szintén várják a donorokat – tette hozzá.

Mint elmondta: minden nagykorú, 50 kilogrammnál súlyosabb és 60 évnél, rendszeres véradó esetében 65 évnél fiatalabb ember adhat vért, ám egyre nehezebb új donorokat találni. Éppen ezért ősztől a véradást népszerűsítő kampányt kezdenek a középiskolák végzős osztályaiban.

A leggyakoribb vércsoport az A pozitív, a legritkább pedig az AB negatív. Ugyanakkor a vércsoportok lakosságon belüli megoszlása, egybeesik a vérigénnyel, így a ritka vércsoport csak igen rendkívüli esetben jelent problémát.

Arról is szólt: egy műtétnek soha nem feltétele a hozzátartozók véradása. A genetikai egyezés nem szükséges.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)