Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 19 súlyos és 35 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. augusztus 24. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 19 súlyos és 35 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 54 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 19 súlyos és 35 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 157 személyt fogott el, közülük 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 80 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 239 személyt állítottak elő, köztük 134 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 98 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén augusztus 23-án 0 óra és augusztus 23-án 24 óra között a rendőrök 30 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 53 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Magyarország területén 14 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 3 személlyel szemben embercsempészés, 2 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)