Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Itt a legfrissebb Gyulai Hírlap! Várja a fürdő a voksod! Lakástűzben vesztette életét! Cseréld le a konvektorod!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. augusztus 23. 18:39
Itt a legfrissebb Gyulai Hírlap! Várja a fürdő a voksod! Lakástűzben vesztette életét! Cseréld le a konvektorod!
Lapunk ajánlott minden gyulainak, minden héten, s recept nélkül is kapható

Heti lapszámunkban többek között arról számolunk be, hogy az élmezőnyben szerepel a Gyulai Várfürdő az augusztus 31-én lezáruló Év fürdője versenyen, így idén is jó esélye van arra, hogy a legjobbak között végezzen. Címlapfotónk a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválján készült, a Körös Táncegyüttes produkcióját Rusznyák Csaba örökítette meg.

OLVASNI JÓ!

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Magas színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatát vehetett át a gyulai születésű Kósa Géza, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóintézetének osztályvezetője, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője augusztus 20-a alkalmából. A kitüntetésről az első oldalon írunk.

Az Otthon melege program keretében szeptember 21-étől lehet beadni a pályázatot gázkonvektorok cseréjére – adta hírül hétfőn az MTI. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztésért és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az 1,5 milliárd forintos országos keretet lakosságarányosan régiókra bontották. A részletekről az első és a harmadik oldalon tudhatnak meg többet olvasóink.

Lakástűzhöz riasztották a gyulai mentőket az elmúlt héten – tájékoztatta lapunkat Schneider László. A helyi mentőállomás vezetője elmondta: az ingatlanban lakó idős férfi életét már nem tudták megmenteni a kiérkező egységek. Arról, hogy milyen esetekhez vonulta még ki a fürdővárosi életmentők, a második oldalon írunk.

Ismét téma volt a Gyulai csevegőben, hogy a forgalmasabb időszakokban hosszú sorokban várakoznak a bejutásra a turisták és a helyiek a várfürdő előtt. Lapunk utánajárt, hogy mit javasol a fürdő a várakozás elkerülésére, valamint hogy működnek-e a Facebook-oldalon emlegetett liftek.

Különleges gabonából készült biosör gyártásához nyert csaknem 402 millió forint európai uniós támogatást a gyulai Körös-Maros Biofarm Kft. konzorciumi partnereivel közösen – tájékoztatta a vállalat fejlesztési igazgatója az MTI-t. Arról, hogy mikor jelenhetnek meg az új termékek a piacon, az ötödik oldalra lapozva tudhatnak meg többet olvasóink.

A világ egyik legrangosabb, német alapítású formatervezési díjával tüntették ki Pákozdi Rebekát. A gyulai születésű dizájner, iparművész tartásjavító hátizsákjával vonta magára a hazai és a külföldi szakemberek figyelmét. Red Dot díjról szintén az ötödik oldalon írunk bővebben.  

Két helyszínen bizonyítottak a Gyulai Amazonok augusztus 19-én: az U9-es csapat harmadik helyen végzett Kétsopronyban, a Szent István Kupán, az U17-es együttes pedig kapott gól nélkül szerezte meg az első helyet Medgyesbodzáson. Edzőjük, Molnár Zoltánné nyilatkozatát a hatodik oldalon közöljük.

A gyulai születésű, József Attila-díjas író, Ambrus Lajos volt a házigazdája annak a borestnek, amelyet az Almásy-kastély előtt tartottak a közelmúltban. A rendezvényről – melynek Heit Lóránd érmelléki és Seprődi József dicsőszentmártoni borász is vendége volt – Kósa Ferenc tudósította lapunkat. Mint írta, a „jó hangulat sok szőlőhöz köthető népi időjárásjóslást és jó néhány anekdotát is előhozott”.

Publicisztika rovatunkban az első iskolai napok hangulatát idézi meg Gurzó K. Enikő, Piacolás rovatunkban a házi paradicsomlé árának járunk utána, Csevegő rovatunkban egy lakókörzethez közeli parlagfüves területről írunk. Állásbörze rovatunkban pedig többek között gyakorlattal rendelkező cipészt keresünk. 

* * *

A Gyulai Hírlapot saját kézbesítőink viszik el az önök által megadott lakcímre hétről hétre. Előfizetőink már szerdán este kézbe vehetik és olvashatják a friss Gyulait! Az előfizetésnek más előnye is van, arról nem is beszélve, hogy előfizetve 33 forinttal olcsóbb egy lapszám. A Gyulai Hírlapra egy kerek esztendőre csupán 3500 forintért fizethet elő. Lapunk ajándéknak sem utolsó! Ha az előfizetéssel kapcsolatosan kérdése lenne, hívja Csepregi Brigittát a 06-30-627-6889-es számon.

A Gyulai Hírlap legfrissebb száma 100 forintért megvásárolható szerkesztőségünkben (Gyula, Városház utca 20.), illetve az alábbiakban felsorolt elárusítóhelyeken: Volt V Nővérek (Szent István u. 32.), Tópart ABC (Pósteleki út 22/a), Híd utcai élelmiszerbolt (Híd u. 4.), Buszpályaudvari non-stop (Vásárhelyi Pál utca), Paradicsomi non-stop (Liliom köz), Reoma büfé (Várkert u. 1.), Szőlőskert ABC (Szőlőskert utca 16.), Kiss diszkont (Nagyváradi út 50.), Sarok ABC (Széchenyi u. 7/1.), Narancs ABC (Kazinczy út 1.), Kékszilva ABC (Dobozi út 14.), Vasútállomás újságos (Budrió 16. II/5.), Diófa ABC (Diófa u. 32.), Gabingo (Liliom köz), Élésker szupermarket (Kossuth Lajos tér 5.), Paradicsomi Élésker ABC (Temesvári út 173.), Budrió ABC (Béke sgt. 71.), Gyulavári COOP ABC (Széchenyi u. 53.), Nagyváradi úti COOP ABC (Nagyváradi út), Törökzugi COOP ABC (Budapest krt. 1.), Piaci lottózó (Honvéd utca), Idesüss Pékség (Tomcsányi utca), IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), Kossuth téri DohányboltBéke sgt.-i élelmiszerbolt (Béke sgt. 9-11.), Kórházi újságospavilonTörökzugi Kiss ABCTörökzugi dohányboltBuszpályaudvari újságos pavilon (Vásárhelyi P. u. 2.), Béke sgt.-i újságos (Béke sgt. 12.), MOL-kút (Csabai út 5.), Shell-kút (Mártírok útja), Tesco (Csabai út), Interspar (Kétegyházi út). 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)