Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A hőség miatt Békésben is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben szombaton

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2017. augusztus 19. 10:15
A hőség miatt Békésben is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben szombaton
Délutánra északnyugat felől markáns hidegfront éri el a Kárpát-medencét

A fél országra szombatra is figyelmeztetést adott ki a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Mint írták: szombaton a Dunántúl északnyugati felén már 25 Celsius-fok alatt, másutt még 25, 27 fok körüli átlaghőmérséklet valószínű.

A meteorológiai szolgálat honlapján kiemelték, hogy szombaton északnyugat felől markáns hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amelynek hatására a délutáni órákban nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt az ország északnyugati és délkeleti részei között. Északnyugaton már csak 30 fok alatti csúcshőmérsékletekre lehet számítani, míg keleten továbbra is marad a meleg, viszonylag száraz idő: nagyrészt 31–36 fok között alakulnak a maximumok. Késő estére többnyire 21–26, északnyugaton 16–20 fokig hűl le a levegő.

A figyelmeztetésben kitértek arra is, hogy szombaton a nap második felében elsősorban a Dunántúl délkeleti felén és a középső országrészben lehet néhol zivatar. Várhatóan estétől, késő estétől nyugat, északnyugat felől egy nagyobb kiterjedésű csapadékzóna alakulhat ki intenzív záporokkal, néhol zivatarral, lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadékkal. Ugyanakkor hozzátették: heves zivatar nem valószínű.

A jelenlegi előrejelzés szerint vasárnap, az állami ünnepen kezdetben a Dunántúlon, majd a középső területeken, délután a Dunától keletre is eső, zápor, egy-egy zivatar várható, este főként a Tiszántúlon eshet még többfelé. Jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani. Emellett sokfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon és zivatar környékén viharos lehet a szél. A leghidegebb órákban 14–20 fok lehet. Napközben 18-25 fokig melegszik a levegő (a tartósan borult, csapadékos helyeken lesz a leghűvösebb, a Tiszántúl keleti felén pedig még 25 fok fölé melegedhet a levegő).

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)