Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 15 súlyos és 35 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. augusztus 04. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 15 súlyos és 35 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 53 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 15 súlyos és 35 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 183 személyt fogott el, közülük 41 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 112 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 236 személyt állítottak elő, köztük 97 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 121 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén augusztus 3-án 0 óra és augusztus 3-án 24 óra között a rendőrök 54 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 36 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Magyarország területén 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök. Közokirat-hamisítás miatt további 1 személlyel szemben indítottak büntetőeljárást.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)