Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A török félhold árnyékában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. július 30. 10:30
A török félhold árnyékában
Az Oszmán Birodalom lobogója leng a gyulai vár fokán

A Végvári Napok fő eseményeként a gyulai vár ostromának felidézését láthatta a közönség július 29-én. A hazai és nemzetközi hagyományőrző csapatok által felidézett történelmi eseményt Csikány Tamás ezredes, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár élményszámba menő narrációja kísérte.

____Eredeti-GYHRCSD_0018.JPG

Látványos hadijáték részesei lehettek a kilátogatók

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az 1566-os csata történéseit bemutató játék során a kilátogatók mindent megtudhattak a vár megtámadásának előzményeiről, az ostrom körülményeiről és a feladás tragikus utózöngéjéről is. Csikány Tamás hatalmas tudásának tárházából nyújtott ismereteivel közelebb lopódzhattunk az XVI. század életviteléhez, belekóstolhattunk a hadtudományokba és kitágíthattuk tudásunkat a gyulai vár hőseiről.

A Pertev pasa vezette 30-40 ezres török sereg 451 évvel ezelőtt, 1566. július 2-án támadta meg a gyulai várat. A védők legfeljebb kétezren lehettek, ám a túlerő ellenére is sikerült feltartóztatniuk az oszmán katonákat.

A hadijáték során szemünk előtt játszódtak le a hadjárat előzményei, az ostrom öldöklő rohamai és a vár feladása utáni tragikus események sorozatai. Mindezt egy monumentális történelmi „előadás” során tárta elénk a közel 250 hagyományőrző, akik aprólékosan kidolgozott forgatókönyv szerint rakták ki a történelem kirakós darabkáit.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0069.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A több, mint két hónapig tartó ostrom során Kerecsényi László és a vár védői tanúbizonyságot szereztek bátorságukról és hősiességükről.

A gyulai vár elesett ugyan, ám a Gyulai Végvári Napok rendezvénysorozatának egyik záróakkordjaként, a dicsőséges visszavételt is megnézhetik az érdeklődők. 

 

____Eredeti-GYHRCSD_0071.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)